MK: a Honvéd edzője gratulált játékosainak a kupabúcsú után

2023.02.07. 21:59
null
Dean Klafuric a Honvéd veresége ellenére nagyon pozitív volt (Fotó: Török Attila)
A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Vasas a Budapest Honvédot fogadta, és 2–0-s győzelmet aratott. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Vasas trénere, Kondás Elemér elmondta: azzal a céllal vágtak bele a mérkőzésbe, hogy továbbjussanak.

„Az elején szerencsénk volt, mert elhibáztuk a letámadást, és kétszer is meg tudtak bontani minket. Aztán helyenként jól játszottunk, voltak szép akcióink, amikor kellett, akkor küzdöttünk. Összességében elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, hozzáállásával. Jó csapatot győztünk le egy igazi kupatalálkozón. Örülök a továbbjutásnak, készülünk a bajnoki folytatásra.”

KONDÁS ELEMÉR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

HOLENDER: TALÁN EGYSZER MEGSZOKOM A HONVÉD ELLENI MECCSEKET

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Dean Kafuric csapata kiesése ellenére nagyon pozitívan értékelt.

„Gratulálni szeretnék a Vasasnak, ugyanakkor a saját játékosaimnak is, mert jó teljesítményt nyújtottak. Sajnos nem tudtunk gólt rúgni, ugyanakkor megvoltak a helyzeteink, tudtuk birtokolni a labdát, különösen a mérkőzés utolsó harminc percében. Az elején volt két nagy helyzetünk, ezeket nem sikerült gólra váltanunk, illetve a Vasas játékosai kétszer is a gólvonalról mentettek. Hozzátenném, hogy bár kupameccsen nincs VAR, legalább három helyzetet lehetett volna ellenőrizni, kaphattunk volna büntetőt, illetve a Vasas első gólja előtt elképzelhető, hogy szabálytalanság volt, ezeket vissza lehetett volna nézni.”

Hozzátette: ha így játszanak tovább, a gólok és az eredmények is jönni fognak, nem lesz okuk a kispesti szurkolóknak az aggodalomra.

DEAN KLAFURIC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A meccs összefoglalója itt érhető el!

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

VASAS–BUDAPEST HONVÉD 2–0 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1200 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Albert István, Csatári Tibor)
VASAS: Dombó – Szivacski, Hegedűs J., Litauszki, Deutsch B. (Ódor, 86.) – Hinora, Hidi P. (Szilágyi Sz., 67.), Márkvárt – Ihrig-Farkas (Berecz Zs., 57.), Holender (Radó, 57.), Zimonyi (Novothny, 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér
HONVÉD:
Tujvel – Szabó A., Prenga, Lovric – Eördögh (Jonsson, 82.), Gomis (N. Mitrovics, 61.), Plakuscsenko, Kocsis D. (Samperio, 61.), Tamás K. – Krajcsovics (Domingues, 67.), Ennin (N. Lukics, 61.). Vezetőedző: Dean Klafuric
Gólszerző: Zimonyi (22.), Hinora (90+2.)
Kiállítva: Prenga (90+3.)

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47