NB I: erősítésekkel kezdte meg a téli felkészülést a Kecskemét

M. M.M. M.
2022.12.18. 10:04
null
A Kecskeméti TE kezdi a téli felkészülést (Fotó: kecskemetite.hu)
A Kecskeméti TE hétfőn kezdi meg az alapozást a 2022–2023-as idény második felére. A tabellán második helyén álló lila-fehér gárda szerződést hosszabbított Szalai Gáborral, és már az első igazolását is véglegesítette a téli átigazolási időszakban.

 

A Kecskeméti TE honlapján megjelentek szerint megkezdte a téli felkészülést a csapat az idény hátralévő részére. Ezen időszak személyi változásokkal vette kezdetét: Koncz István csapatorvosként csatlakozik az együtteshez. A felkészülés hétfőn kezdődik, január 3-án a Békéscsabával játszik edzőmérkőzést a csapat, majd másnap egy tíznapos edzőtáborba utazik Törökországba.

A Bács-Kiskun megyeiek bemutatták első téli igazolásukat is, Nikitscher Tamás a Pécsi MFC-ből érkezett hozzájuk. Nikitscher 37 mérkőzésen lépett pályára a pécsi csapatban ebben a naptári évben a másodosztályban.

Újabb hír a kecskemétiek háza tájáról, hogy szerződést hosszabbítottak Szalai Gáborral, a csapat 22 éves védőjével. Szalai Kecskeméten is nevelkedett, és némi külföldi légióskodást leszámítva végig a klub színeit viselte.

A klub beszámolója szerint a játékoskeretben még történhetnek változások.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Nikitscher Tamás
(Pécsi MFC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
6 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
18 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10