KTE: újabb bejelentés, szerződést kapott az U-válogatott tehetség

P. K.P. K.
2022.12.21. 10:48
null
Győri Ábel (jobbra) profi szerződést kapott a KTE-től (Fotó: kecskemetite.hu)
A KTE NB I-es labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy profi szerződést kötött a klub 18 éves védője, Győri Ábel.

 

„Profi szerződést írhatott alá saját nevelésű védőnk, Győri Ábel, miután 18 esztendős védőnk szépen fejlődött tovább az őszi szezonban – írja a kecskemetite.hu. – Győri Ábel fiatal kora ellenére régóta tagja a felnőttkeretnek, a 2020–2021-es szezonban két alkalommal már pályára is léphetett, akkor még az NB III-ban, első bajnoki meccsén rögtön gólt is szerzett a Taksony ellen. A jelenlegi idényben további tapasztalatokat gyűjthetett a harmadosztályban, 16 mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja a tartalékoknál, emellett bekerült az U19-es válogatott keretébe is, ősszel négy alkalommal viselhette a címeres mezt.”

„Nagyon boldog vagyok, köszönöm a klubnak a lehetőséget! Hat évvel ezelőtt jöttem Kecskemétre, és szeretnék minél tovább, lehetőleg az NB I-ben itt is maradni. Örülök, hogy pályafutásom első profi szerződésével tudtam ezt megkoronázni ilyen fiatalon. Nagyon várom, hogy bemutatkozhassak az élvonalban, de lépésről lépésre kell haladnom természetesen. Az U19-es válogatottnál most kisebb szünet van, márciusban az elitkör vár ránk, bízom benne, hogy akkor is számítanak rám” – mondta a KTE honlapjának Győri Ábel.

A védő nyár óta már a harmadik akadémista, aki profi szerződést kapott, korábban testvére, Győri Benjámin, valamint Bodor Zoltán írhatott alá.

A héten ez már a második, a kerettel kapcsolatos bejelentés a klub részéről, hiszen hétfőn eldőlt, hogy távozik a KTE-től a nyáron Pécsről szerződtetett, de az NB I-ben csak hét meccsen szerepelt védő, Sági Milán, akivel közös megegyezéssel szakított a klub.

Az is eldőlt már, hogy a Kecskeméten ősszel kölcsönben szerepelt Szabó Levente visszatér a Mol Fehérvárhoz, viszont érkezik az NB II-es PMFC-től Nikitscher Tamás.

A KTE a napokban elkezdte a téli felkészülést, ezen a héten nyolc edzést tart a Szabó István vezette szakmai stáb.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Nikitscher Tamás
(Pécsi MFC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Ábel
Kiszemeltek: –
Távozók: Sági Milán (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Szabó Levente (Mol Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
19 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08