NB I: bosnyák válogatott belső védőt igazolt a Kisvárda

H. D.H. D.
2022.11.18. 15:52
null
Nagyon boldog, hogy aláírta szerződését (Fotó: Kisvárda)
Aleksandar Jovicic személyében kétszeres bosnyák válogatott belső védő igazolt Kisvárdára. A 27 éves játékos a horvát élvonalbeli HNK Goricától érkezett – jelentette be a klub hivatalos oldalán.

 

Aleksandar Jovicic az idény első felében 14 bajnokin lépett pályára a horvát első osztályban. Bosznia-Hercegovina válogatottjában két barátságos meccsen lépett pályára, Montenegró és Dánia ellen, korábban szerepelt hazája U21-es válogatottjában is.

A Kisvárdában a 3-as számú mezben láthatjuk majd Jovicicet.

„Igazán nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam a szerződésemet a Kisvárda csapatához – árulta el újdonsült klubja honlapjának Aleksandar Jovicic. – Most már nem titok, a csapat nyáron is akart engem, ám akkor nem jött össze az üzlet, örülök, hogy most végre igen. Figyelemmel követtem az új csapatom szereplését, ismerek néhány srácot a keretből, mint honfitársamat, Jasmin Mesanovicot, vagy éppen Dominik Kovacicot, akivel sokszor játszottunk egymás ellen a horvát ligában. Mondhatom, igazán remek játékos, örülök neki, hogy immár egymás oldalán futballozhatunk. Bízom benne, hogy a csapat céljának éléréséhez én is hozzá tudok járulni, extra motivációt jelent a számomra, hogy kiléphessek az európai kupaporondra, ez a karrieremben még nem fordult elő. Már decemberben csatlakozom a csapathoz, lesz néhány napom arra, hogy megismerjem a körülményeket és a csapattársakat, hogy aztán januártól már újult erővel kezdjük a felkészülést.”

Legfrissebb hírek

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
17 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01