ZTE: Gyerekkori vágyam a válogatott meghívó – Demjén Patrik

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 07:34
null
Demjén Patrik szerint, ha a ZTE-vel jól szerepelnek, reális esélye lehet a válogatott keretbe való bekerülésre (Fotó: Dömötör Csaba)
Demjén Patrik elmondta, a Fehérvár elleni meccsen először fordult elő vele, hogy felment az ellenfél kapujához. A ZTE kapusa azt is elárulta, a Paks elleni győzelmen kívül a válogatott meghívóban is bízik.

– Nagyszerűen fejelt kapura pénteken a Mol Fehérvár FC elleni mérkőzés hajrájában, úgy tűnt, mintha mindennap ezt gyakorolná.
– Tanítanivalóan érkeztem – mondta lapunknak a 24 éves kapus. – A viccet félretéve, korábban soha életemben nem kerültem az ellenfél kapuja elé. Még az MTK-nál voltam, amikor az egyik edzésen hármas csoportokban gyakoroltuk a kapu elé berobbanásokat, s mivel nem voltak meg a mezőnyjátékosok, beszálltam én is. Torghelle Sándorral és Lencse Lászlóval voltam egy csapatban, az utolsó beadás döntötte el, hogy ki nyeri meg a háziversenyt. Természetesen a beadás után gólt fejeltem, így győztünk. Ez az egy alkalom volt, hogy egy beadás az ellenfél kapuja előtt talált, tétmérkőzésen eddig még csak fel sem mentem az ellenfél tizenhatosához.

– Korábban azt mondta lapunknak, arra vágyik, hogy egyszer gólpasszt adjon. Ezt kipipálhatjuk?
– Nem éppen ilyenre gondoltam, de ennek is örülök. Egyébként úgy értékelem, hogy gólpassz volt, ugyanis a gólszerzőnk előtt ZTE-játékosként enyém volt az utolsó labdaérintés.

– Egészen a hosszabbításig vezetett a házigazda, majd Eduvie Ikoba az ön fejese utáni kipattanót értékesítve egyenlített. Elégedettek az egy ponttal?
– Ha azt nézzük, hogy az utóbbi időben nem nyerni jártunk Székesfehérvárra, és a Vidinek az első félidőben volt három nagy gólhelyzete, elégedettek lehetünk. A második félidőben azonban feljavultunk, nekünk is voltak lehetőségeink, reális a döntetlen.

A ZTE három éve nyeretlen a Paks ellen
Nem mostanában fordult elő, hogy a ZTE felülkerekedett a Pakson, legutóbb 2019. szeptember 28-án győzött, akkor 3–1-re nyert még Dobos Barna irányításával. Ez azt jelenti, hogy már 1111 napja nem nyert a Zalaegerszeg a tolnaiak ellen, a legutóbbi győztes mérkőzés óta öt döntetlen és három vereség a mérleg. Azóta sok minden történt a klubnál, a több mint három évvel ezelőtti győztes meccsen a ZTE góljait Nikola Mitrovics, Radó András és Stieber Zoltán szerezte, ők már nincsenek a csapatnál, a jelenlegi keretből csupán Demjén Patrik, Zoran Lesjak, Bedi Bence, Eduvie Ikoba és Gergényi Bence volt nevezve azon a találkozón.

– A ZTE legutóbb szeptember másodikán győzött, akkor öt-nullára nyert Mezőkövesden, azóta viszont egy vereség és két döntetlen a mérlege az OTP Bank Ligában. Hullámvölgybe került a csapat?
– Minden meccsen győzni akarunk, ám sok a fiatal játékosunk, benne van, hogy hullámzóan teljesítünk. Nem számítottunk erre a nyeretlenségi sorozatra, de előfordul az ilyen. A nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a célunk, ez lebeg a szemünk előtt. Attól, hogy az előző meccsek nem úgy sikerültek, ahogy reméltük, bőven elérhető a célunk, ám ehhez kellenek a győzelmek. Már most szombaton a Paks ellen.

– Csakhogy a két csapat legutóbbi három egymás elleni mérkőzését egyaránt a Paks nyerte meg, a ZTE legutóbb 2019. szeptember 28-án győzte le a tolnai együttest, azóta nyolc mérkőzésen öt Paks-győzelem és három döntetlen a mérleg.
– Minden sorozat megszakad egyszer. Bizakodva várjuk a meccset, nehéz lesz, de győzni akarunk saját közönségünk előtt. Úgy érzem, lehet építeni arra a játékra, amelyet a Mol Fehérvár FC ellen a második félidőben mutattunk. Való igaz, az utóbbi idők eredményei alapján úgy tűnhet, a Paks játéka nem fekszik nekünk, de ha meg tudjuk valósítani, amit elterveztünk, eredményesek leszünk. Felkészülünk az ellenfélből, tudjuk, hogy sok beadással kísérletezik, Varga Barnabásra pedig külön figyelünk. Nagyszerű formában van, veszélyes csatár. Fontos, hogy ne kapjunk olyan gólokat, mint a Vasastól vagy a Viditől, védekezésben javulnunk kell. Ha nem szerez könnyű gólt az ellenfél, máris nagyobb esélyünk van a győzelemre. Az elmúlt hetekben a támadójátékunk is hagyott némi kívánnivalót maga után, ám Tajti Mátyás vádlisérülése ebben nagyban közrejátszott. Sokat jelent, ha ott van a csapatban, jól forgatja a játékot, van esze a futballhoz. Felépülése nagy pluszt jelent, remélem, már szombaton bevethető lesz. Jó csapat a Paks, a maximumot kell nyújtanunk, ha győzni akarunk.

– Waltner Róbert játékosként és vezetőedzőként is letette a névjegyét Zalaegerszegen, ma már a Paks sikereiért dolgozik, biztosan bizonyítani akar szombaton is. Ráadásul ismeri a zalaegerszegi keret nagy részét…
– Jó néhány ZTE-játékossal dolgozott együtt, biztosan elmondja együttesének, amit rólunk tud. Próbálja majd az esetleges gyengeségeinkre felhívni a figyelmet, nyilván neki az a lényeg, hogy fölénk kerekedjen a csapata. Ám nekünk is fontos meccs lesz, pláne azoknak, akik Robinál kevesebb játéklehetőséget kaptak. Ők most bizonyítani akarják, hogy megérdemelték volna a bizalmat. Azonban mi is ismerjük őt, tudjuk, mit szokott kérni a játékosaitól.

– Gulácsi Péter sérülés miatt hosszú időre kidőlt, így a válogatottnak megoldást kell találnia a helyzetre. Hogy érzi, van esélye bekerülni a novemberi, Luxemburg és Görögország elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretbe?
– Először is jobbulást kívánok Gulácsi Péternek. Gyerekkori vágyam, hogy felnőttválogatott legyek, nagyon szeretnék bekerülni a keretbe. Próbálok úgy teljesíteni, hogy legyen esélyem rá. Mindig a következő edzésre és mérkőzésre figyelek, jól akarok játszani, extrát mutatni. Fontos, hogy a ZTE-vel jól szerepeljünk, ha sikeres a csapat, akkor van rá reális esélyem. Ám vannak vetélytársaim, az ő teljesítményük is befolyásolja a döntést. Az biztos, hogy sohasem adom fel, ha ne adj' isten most sem sikerül, addig dolgozom, amíg nem érkezik meg a válogatott meghívó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik