NB I: futballmeccsen történt rendbontás miatt szurkolókat ítéltek el Debrecenben

Vágólapra másolva!
2022.10.19. 20:26
null
2020-ban a Paks elleni 1–1-el végződő bajnokin dőlt el, hogy kiesik a DVSC (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Futballmeccsen történt rendbontás miatt három szurkolót felfüggesztett fogházbüntetéssel, egyet pedig pénzbüntetéssel sújtott szerdán előkészítő ülésen a Debreceni Járásbíróság, és egy évre eltiltotta őket a Magyar Labdarúgó-szövetség által rendezendő mérkőzések látogatásától - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t. Korábban az ügyben 42-en tárgyalás mellőzésével jogerősen pénzbüntetést kaptak.

Dobó Dénes jelezte: a 46 férfi egy futballmérkőzés után jogosulatlanul ment a pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban. A tényállás szerint 2020. június 27-én a több mint 9000 néző előtt megrendezett Debreceni VSC–Paksi FC futballmérkőzés döntetlen (1–1) eredménnyel zárult, ennek következtében a debreceni labdarúgócsapat kiesett az első osztályból.

A mérkőzés lefújása után közvetlenül az eredmény miatt csalódott és feldühödött szurkolók a "B" lelátón tartózkodtak. Az ahhoz tartozó egyik menekülőkapu biztonsági mágneszára ismeretlen módon kinyílt, és a szurkolók – köztük az utólag beazonosított 46 férfi – beözönlöttek a pályára. A rendőrség az eseményekre azonnal reagált és közreműködésükkel helyreállt a rend a stadionban.

A többnyire büntetlen előéletű vádlottakkal szemben a bíróság 2022. április 25-én – tárgyalás mellőzésével – hozta meg a büntetővégzést. Az ügyészség azonban három vádlott esetében tárgyalást kért, további egy vádlott és védője ugyancsak tárgyalás megtartása iránti kérelmet nyújtott be, így akkor csak a többiek, 42 vádlott pénzbüntetése emelkedett jogerőre.

A Debreceni Járásbíróság szerdán három vádlottat 7 hónap, illetve 10-10 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt, egy vádlottat 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott. Ezen felül egy évre eltiltotta őket a Magyar Labdarúgó Szövetség által rendezendő labdarúgó-mérkőzések látogatásától.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész a döntést tudomásul vette, a vádlottak és védőik három nap gondolkodási időt tartottak fenn – közölte a szóvivő.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:12

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:27

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 21:51

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:11

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik