Honvéd: Nem én vagyok a fontos, hanem a közös sikerek – Prenga

D. S. B.D. S. B.
2022.07.10. 09:39
null
Herdi Prenga (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/honvedfc" target="_blank">Budapest Honvéd</a>)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapest Honvédnál folytatja pályafutását az ezüstérmes Kisvárdától szerződése lejártával távozó albán védő, Herdi Prenga, akit az előző idényben az NB I legjobb belső védőjének választottak, s most a fővárosi piros-feketékkel szeretne sikereket elérni.

A horvátországi Zadarban albán szülők gyermekeként született és itt is nevelkedett 27 éves védő, Herdi Prenga pénteken érkezett meg a Honvéd szlovéniai edzőtáborába, azt követően, hogy aznap délelőtt esett át az orvosi vizsgálatokon, majd rögtön edzésbe is állt.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam hozzátok, bízom benne, hogy együtt sikeresek leszünk a következő szezonban – idézi Herdi Prengát bemutatkozása után a honvedfc.hu. „Az elmúlt időszakban sem álltam le, személyi edző segítségével készültem, azonban az az igazi, amikor csapattal lehet edzeni, ezért is várom a tréningeket” – tette hozzá Prenga, akinek tetszettek a sportigazgató, Chris Docherty és a vezetőedző, Tam Courts által felvázoltak, s döntését az is segítette, hogy érezte, számítanak rá.

„Amikor távoztam Kisvárdáról, azt mondtam, hogy szívesen maradnék Magyarországon” – folytatta Herdi Prenga. „Szeretem az itteni futballt, nagyon jók a körülmények, gondolok itt a stadionokra, a pályák minőségére, ahogy a szurkolók, a hangulat is elnyerte a tetszésemet, ezért úgy gondoltam, amennyiben lesz lehetőségem és olyan ajánlatot kapok, akkor maradnék” – fogalmazott, kitérve arra is, hogy nem csak Magyarországról kapott ajánlatokat, de az édesapjával történt konzultáció után a Honvéd tűnt számára a legjobb választásnak.

Prenga kikérte újdonsült csapattársa, a kétszeres albán válogatott védő, Albi Doka véleményét is új csapatáról, akivel már akkor is tartotta a kapcsolatot, amikor még Kisvárdán játszott.

„Nem érzem tehernek, hogy az előző idény egyik legjobb belső védőjeként emlegetnek, ez sokkal inkább megtiszteltetés számomra" – hangsúlyozta új klubja honlapján Herdi Prenga. –Nem is lehet más a célom, mint legalább ugyanazon a szinten futballozni és segíteni a csapatot a lehető legjobb eredmények elérésében. Egyébként sem én vagyok a fontos, hanem a közös sikerek. Szeretném, ha minél előrébb végeznénk a bajnokságban: az NB I-ben jó néhány erős gárda szerepel, de mi is közéjük tartozhatunk. Sokat számítana a jó kezdés, ebben bízom, aztán meglátjuk, hogy alakul a folytatás”.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Christian Gomis (szenegáli-francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként),Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Haifa – Izrael), Herdi Prenga (albán, Kisvárda, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérhetnek: Bocskay Bertalan(Topolyai SC – Szerbia), Horváth Milán (BFC Siófok),Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK), László Dávid (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ian Harkes (amerikai, Dundee United – Skócia)
Távozók:
Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Banó-Szabó Bence (Kecskeméti TE),Baráth Botond (Vasas, szabadon igazolhatóként), Berla Attila,Bőle Lukács (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Artur Craciun (szabadon igazolható), Hidi Patrik (Vasas FC), Horváth András,Irimiás Gergő,Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként),Nagy Gergő (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Dusan Pantelics (szabadon igazolható), Soltész Dominik (Gyirmót FC Győr, legutóbb kölcsönben: Debreceni VSC), Thierry Gale (barbadosi, Dila Gori – Grúzia), Tóth-Gábor Kristóf (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marko Petkovics (szerb)

Legfrissebb hírek

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
Tegnap, 14:13

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 15:02

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 12:46

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25
Ezek is érdekelhetik