MLSZ: válogatott-, NB I-es és MK-program – íme, a 2022–2023-as menetrend

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 14:26
null
Sűrű program elé néz a válogatott a következő idényben (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közzétette a 2022–2023-as idényre vonatkozó versenynaptárát, amelyből kiderül, mikor kezdődik az NB I és a Magyar Kupa következő kiírása, emellett az Európa-bajnoki, a Bajnokok Ligája és Európa-konferencialiga selejtezősorozatának rajtjára is fény derült.

 

Érdekesség, hogy az NB I ugyanazon a hétvégén (a július 30-in) rajtol, mint tavaly. A Magyar Kupa első fordulóját augusztus 6-án rendezik – ekkorra már mind a négy érdekelt magyar csapat bemutatkozik az európai kupasorozatok selejtezőjében. Szeptember végén a válogatott befejezi szereplését a Nemzetek Ligája 3. csoportjában, s előre tekinthet a márciusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatra. A világbajnokság miatt hosszabbra nyúló téli szünet már november közepén kezdetét veszi. A Magyar Kupa döntője május 3-án, az NB I utolsó fordulója pedig május 27-én esedékes. Az NB II július 31-én veszi kezdetét, és a másodosztályban a vb ideje alatt is rendeznek mérkőzéseket – a téli szünet előtti utolsó fordulót december 11-ére tervezik.

2022–2023-AS VERSENYNAPTÁR
Június
4. Nemzetek Ligája, 3. csoport Magyarország–Anglia
7. Nemzetek Ligája, 3. csoport Olaszország–Magyarország
11. Nemzetek Ligája, 3. csoport Magyarország–Németország
14. Nemzetek Ligája, 3. csoport Anglia–Magyarország
Július
5–6. Bajnokok Ligája-selejtező A Ferencvárosi TC érdekelt
12–13. Bajnokok Ligája-selejtező A Ferencvárosi TC érdekelt
21. Európa-konferencialiga-selejtező A Kisvárda, a Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár érdekelt
30-i hétvége Az NB I első fordulója
31.Az NB II első fordulója
Augusztus
6. Magyar Kupa, 1. forduló
Szeptember
19. A válogatott felkészülése kezdődik
23. Nemzetek Ligája, 3. csoport Németország–Magyarország
26. Nemzetek Ligája, 3. csoport Magyarország–Olaszország
November
12.
Az NB I utolsó őszi fordulója
14. Kezdődik a válogatott összetartása
Január
28.Az NB I első tavaszi fordulója
Március
20. A válogatott felkészülése kezdődik
23–24. Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés
26–27. Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés
Május
3. Magyar Kupa-döntő
21.
Az NB II utolsó fordulója
27. Az NB I utolsó fordulója
Június
12. A válogatott felkészülése kezdődik
15–16. Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés
18–19. Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés
Csak a már biztos magyar vonatkozású eseményeket tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

Labdarúgó NB I
4 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:07

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23
Ezek is érdekelhetik