ZTE: az Eszék szélsője nem tölti ki kölcsönszerződését

Cs. B.Cs. B.
2022.02.14. 15:39
null
Eros Grezda (jobbra) sérülései miatt mindössze hat NB I-es mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg a hivatalos honlapján tudatta, hogy felbontotta a tavaly nyáron kötött kölcsönszerződést az Eszék szélsőjével, Eros Grezdával.

 

Nem tölti ki zalaegerszegi kölcsönszerződését a 26 éves Eros Grezda, aki sérülései miatt mindössze hat NB I-es mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben. A hat bajnoki során egy gólt hozott össze a játékos – a negyedik fordulóban, a Debrecen otthonában győztes gólt jegyzett.

A Dinamo Zagreb utánpótlását is megjáró 12-szeres albán válogatott szélső felnőtt karrierje kezdetén Ausztriában és Szlovéniában pallérozódott. 2015-ben visszatért Horvátországba, ahol előbb a Lokomotiva, majd az NK Osijek játékosa lett. 2018-ban a patinás, az akkor még Steven Gerrard által irányított Rangers 2 millió eurót fizetett játékjogáért, ám két évvel később visszatette székhelyét Eszékre, ahonnan tavaly nyáron távozott, hogy kölcsönben a ZTE-ben szerepelhessen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Liviu Antal (román, Haladás), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár),
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható), Beke Péter (Budafok)
Kölcsönbe távozók: Szökrönyös Dániel
(Kecskemét, legutóbb NK Nafta Lendava – Szlovénia), Majnovics Martin (SV Horn – Ausztria), Németh Dániel (NK Nafta Lendva – Szlovénia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia), Eros Grezda (albán, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
4 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:28

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48