FTC: Lovrencsics Gergő a Honvéd kiszemeltjei között – NS-infó

B. A. B.B. A. B.
2021.05.11. 10:07
null
Lovrencsics Gergő a Honvédban folytatja? (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport értesülése szerint az FTC-től öt év után távozó csapatkapitány, Lovrencsics Gergő is szerepel a Budapest Honvéd kiszemeltjei között.

 

 

Lovrencsics Gergő az éljenző szurkolók előtt fellépett az Albert-szobor köré emelt zöld emelvényre, az egyetlen magyar aranylabdásról megformázott műremek nyakába akasztotta a Fradi-sálat, majd néhány pillanattal később a magasba emelte a bajnoki serleget. Mindez szombat este a Groupama Arénánál, a sorozatban elnyert harmadik bajnoki cím ünneplésekor történt.

Mint kiderült, a 32 esztendős futballista utolsó gesztusait láttuk a Ferencváros csapatkapitányaként, labdarúgójaként. Hétfő délután ugyanis az FTC a hivatalos honlapján jelentette be, amiről hetek óta hallani lehetett, nevezetesen, hogy nem hosszabbítja meg a hátvéd 2021 nyarán lejáró szerződését.

A Lech Poznantól érkező labdarúgó 2016 nyarán, az Európa-bajnokság előtt írt alá az akkor még Thomas Doll által irányított együtteshez. Az első perctől alapembernek számított, igaz, míg korábbi együttesében jobbszélsőként, a Fradiban inkább jobbhátvédként számítottak rá. Első idényében Magyar Kupát nyert, bár a döntő keser­édesre sikeredett: miután ütközött a vasasos Murka Benedekkel, elvesztette az eszméletét és a gyepre rogyott. Végül hordágyon vitték le, társai érte is küzdöttek a tizenegyespárbajba torokolló fináléban. A következő idényben aranyérem nélkül maradt, ám Szerhij Rebrov érkezése után oroszlánrészt vállalt a három bajnoki cím elhódításában, az Európa-liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében is pályára lépett. Az öt év alatt lejátszott 182 tétmérkőzésen hat gólt szerzett és 29 gólpasszt osztott ki

Információink szerint szerepel a neve a Budapest Honvéd kiszemeltjei között, bár a konkrét tárgyalások még nem kezdődtek meg a szerződtetéséről, és eddig még más klubbal sem tárgyalt a 39-szeres válogatott játékos, aki Marco Rossi szövetségi kapitány Eb-re készülő bő keretében is ott lesz.

Lovrencsicsen kívül három légiós távozásáról is beszámolt a fradi.hu. A múlt szombati, Honvéd elleni 2–1-re megnyert bajnokin betaláló, így góllal búcsúzó Isael is továbbáll, a 32 esztendős brazil támadó 89 tétmeccsen 14 gólt szerzett. A 2019 telén érkező játékos három bajnoki cím után távozik, akárcsak az információnk szerint Lengyelországba tartó balhátvéd, Marcel Heister. Rajtuk kívül a két bajnoki aranyat szerző, ám többnyire csak epizódszerepet kapó Michal Skvarka sem marad az Üllői úton.

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
8 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik