NB I: szlovén élcsapattól igazolt védőt az MTK

K. T. I.K. T. I.
2021.02.04. 12:13
null
Perkovic (jobbra) fél plusz egy évre írt alá (Fotó: mtkbudapest.hu)
Megszerezte a szlovén bajnokság második helyén álló NK Olimpija védőjét az MTK Budapest. A fővárosi csapat fél plusz egy éves megállapodást kötött a 189 centi magas Marko Perkoviccsal – számolt be az mtkbudapest.hu.



A horvát labdarúgó az idényben 13 bajnokin és egy kupameccsen kapott lehetőséget, főleg az őszi idény végén tűnt kirobbanthatatlannak a ljubljanai csapat kezdőjéből.

Az MTK beszámolója szerint a rendkívüli helyzet tette szükségessé Perkovic szerződtetését, a középső védők közül Baki Ákost műteni kellett, a Puskás Akadémia ellen megsérült Pintér Ádám szintén heteken át nem lesz bevethető, míg Tiago Ferreira koronavírus-fertőzése után lábadozik.

„A sűrű bajnoki menetrendre való tekintettel azonnal léptünk, és fél plusz egy éves szerződést kötöttünk a 189 centiméter magas, mindkét lábát remekül használóhorvát belső védővel, aki csütörtökön már be is kapcsolódik a közös munkába” – közölte az MTK.

Perkovic a szlovén, a horvát és a bosnyák élvonalban is játszott már karrierje során.

Piaci értékét 50 ezer euróra teszi a Transfermarkt.


TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Nikolai Alho (finn, HJK – Finnország),Hrisztijan Georgievszki(északmacedón, Rabotnicski Szkopje – Észak-Macedónia), Marko Perkovic (horvát, NK Olimpija – Szlovénia), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Horváth Olivér (Haladás), Lehoczky Roland (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Biben Barnabás, Andrija Drljo (bosnyák-horvát), Clinton Osei (ghánai)
Kiszemeltek: Kaka Godwords (ghánai)
Távozók: Gera Dániel (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Lencse László (Gyirmót FC Győr)

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
35 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
21 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53