„Mindenki tudja, hogy számomra két fontos dolog van: hogy értsék a játékot és, hogy sokat fussanak. Ez viszont csak együtt működik, hiszen, ha nem futsz, nem segítesz a csapatnak, de, ha nem érted a játékot, akkor miért szaladgálsz feleslegesen – mi nem atléták vagyunk” – szögezte le a 46 éves szakember, majd hozzátette, hogy a játékosok pontosan tudják, hogy mi az elvárás velük szemben az egyes posztokon és tisztában vannak azzal is, hogy ha nem megfelelő a játékuk, akkor már ott áll mögöttük egy csapattársuk, aki csak arra vár, hogy ő is lehetőséget kapjon.
A Juventus elleni, idegenbeli BL-mérkőzésről Rebrov így beszélt: „jó volt látni Ronaldo arcát, dühös volt, amiért nem igazán bírtak velünk. Később elmagyaráztam a srácoknak: hiába, ha valaki egyénileg jó, ha több pénzért is játszik, aznap mi csapatként igenis jobbak voltunk és megérdemeltünk volna egy pontot”.
„Nekem az összes játékosomat kell tudnom motiválni, de nem ettől leszek igazán jó edző. Sokat elemeztem Pep Guardiola, Jürgen Klopp vagy éppen Arsene Wenger módszereit, mire megtaláltam a saját utamat, amelyen szerettem volna továbblépni és amelyen képes vagyok elérni a csapatomat” – mondta el a siker titkáról a korábban 75-szörös ukrán válogatott labdarúgó, aki a szerződése egyik apró betűs részéről is őszintén beszélt: „az alapfizetésem nem túl magas, de ragaszkodtam bizonyos prémiumok szerződésbe foglalásáról – ha jönnek a sikerek, akkor azt a klubnak illik honorálni a tréner felé. A futball, valljuk meg, hogy üzlet és ennek mindenhol így kellene működnie – ha többet szeretnél, akkor dolgozz keményebben”.
Az FK Dinamo Kijev és az Al-Ahli korábbi trénere felidézte, hogy számára a labdarúgás volt a kitörési lehetőség: „a szülővárosomban gyárak voltak mindenütt, mindent körbevett a szürkeség, a labdarúgás volt az egyetlen esély, hogy eljöhessek onnan” – emlékezett vissza Rebrov, aki gyerekkorában kosarazott, röplabdázott és balettozott is. Utóbbiról nevetve tette hozzá, hogy csak azért csinálta, hogy hamarabb szabadulhasson az iskolapadból, de azt nem vitatta, hogy a táncórákon tanult fegyelem segítségére van az edzői pályán is.
A játékosként Angliát és Törökországot is megjáró vezetőedző és családja is jól érzi magát hazánkban, kevés szabadidejét – Magyarországon élő két kisfia mellett – rádióamatőrködéssel tölti: „ez nagyon érdekes dolog és remek lehetőség, hogy másokkal kommunikáljak. A legjobban a versenyeket szeretem: egy-egy viadal akár huszonnégy-negyvennyolc óráig is eltart, amely végeztével új energiákkal feltöltődve tudok visszatérni a munkámhoz”.
