Könyv: kétezren nézték meg a Fradi-meccs után a koalíciós pártok mérkőzését

P. V.P. V.
2020.09.11. 12:04
A Molnár C. Pál Múzeumban mutatták be kollégánk, Csillag Péter Kapufák és kényszerítők című kötetét, amely a labdarúgás és a XX. századi magyar történelem viszonyát boncolgatja. A számos érdekes történet közül néhányból egy-egy részlet videónkból is kiderül, miközben a szerző beszél a túlzás nélkül hiánypótlónak számító könyvéről.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programja keretében támogatott, a Jaffa kiadó gondozásában megjelent könyvet a sajtóbemutatón Csillag Péter és két beszélgetőtársa hét kiválasztott képen és az azokhoz tartozó történeteken keresztül illusztrálta a közönségnek.

A szerző szerint mindenképpen érdemes megismerni Horthy Miklós labdarúgáshoz fűződő viszonyát, amellyel kapcsolatban azt a történetet is felidézte az NSO Tv-nek, amikor 1956 nyarán a magyar labdarúgó-válogatott tagjai meglátogatták őt Portugáliában. A játékosok kissé zavarban voltak, hogyan szólítsák meg az emigrációban élő korábbi magyar kormányzót, végül Puskás Ferenc szólalt meg először.S hogy miképpen köszöntötte Horthyt? Az videónkból kiderül, ahogy az is, hogy melyik a kötet leginkább„átpolitizált” képe.

Annyit elárulhatunk, egy Fradi-meccs után készült,a nézők közül kétezren maradtak, hogy megnézzék a koalíciós pártok egymás elleni mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Trieszti est a magyar és az olasz futballtörténet jegyében

Minden más foci
2026.04.23. 12:51

Népsport: Milyen gazdag volt a magyar futball!

Népsport
2026.04.14. 10:15

Dani Carvajal után Emilio Butragueno is üzent a 18. Puskás–Suzuki-kupa résztvevőinek

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 13:22

„Egy magyar hős, aki segített felépíteni a világ legjobb futballklubját” – Steve McManaman Puskás Ferencről

Minden más foci
2026.04.03. 10:03

Videó: könnyeivel küszködve vette át Puskás Ferenc unokája a magyar állampolgárságot

Magyar válogatott
2026.04.03. 07:45

Isabel Damborena Puskas: Nagyapám jobb ember volt, mint labdarúgó

Magyar válogatott
2026.04.02. 21:49

Kisorsolták: Puskás Akadémia–Real Madrid és Honvéd–Juventus az idei Puskás-Suzuki-kupán

Labdarúgó NB I
2026.04.01. 20:34

„Ma is inspirációt jelent a futballrajongók számára” – Claude Makélélé megemlékezett Puskás Ferenc születésnapjáról

Minden más foci
2026.04.01. 14:01
Ezek is érdekelhetik