Női futball: BL-résztvevő svéd klubhoz igazol az FTC tehetsége

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 14:28
null
Csiki Anna (fehérben) Svédországban folytatja ígéretesen induló pályafutását (Fotó: Földi Imre)
Svédországba, a Bajnokok Ligája-résztvevő Göteborg FC-hez igazol Csiki Anna, a Ferencváros húszéves középpályása – adta hírül hivatalos honlapján a budapesti klub.

A tehetséges futballista 2012 nyarán, 12 éves korában szerződött az FTC-hez, amelynél végigjárta a korosztályos csapatokat, majd egy rövid kókai kitérő után 2017 februárjától már folyamatosan a Ferencváros felnőttcsapatában szerepelt. A magyar női első osztályban 2015 augusztusában, még a Kóka játékosaként mutatkozott be, azóta összesen több mint 80 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben. 2019-ben részese volt az FTC harmadik bajnoki címének, a DVTK ellen 4–3-ra megnyert Magyar Kupa-döntőben két gólt szerzett.

A Ferencváros hivatalos honlapja emlékeztet rá, Csiki Anna iránt már tavaly nyáron is érdeklődtek külföldi csapatok – köztük olasz sajtóhírek szerint a Juventus is –, ám akkor úgy döntött, egy évig még biztosan marad a zöld-fehéreknél. Szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja.



A Göteborg az elmúlt két évben a második helyen végzett az Európa egyik legerősebb bajnokságaként számon tartott svéd élvonalban – az UEFA rangsorában csak a francia, a német és az angol ligát jegyzik magasabban –, így idén is ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján. Az együttes tavaly csak az idegenben szerzett kevesebb gólja miatt maradt alul a Bayern Münchennel szemben a legjobb 32 között.

A fradi.hu megjegyzi, Csiki már az MTK elleni csütörtöki mérkőzésen sem lép pályára, amelyen eldől, hogy az FTC vagy az MTK indulhat a BL következő kiírásában.

Nem Csiki az egyetlen magyar játékos, aki ezen a nyáron európai topligába szerződik: múlt pénteken két győri játékos, Süle Dóra és Kovács Laura esetében vált biztossá, hogy a Bundesligában szereplő SC Sandban folytatják pályafutásukat.

Legfrissebb hírek

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
5 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
8 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
9 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
2025.07.29. 18:04

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 15:24

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 10:27
Ezek is érdekelhetik