NB I: Juhász Roland a nézők előtt szeretne búcsúzni

MTI MTIMTI MTI
2020.04.06. 19:03
null
Juhász Roland az idény végén befejezi (Fotó: Földi Imre)
Juhász Roland, a Mol Fehérvár FC 95-szörös válogatott futballistája bízik benne, hogy a pályán, szurkolók előtt fejezheti be pályafutását, ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy ez a jelenlegi helyzet miatt akadályokba ütközhet.

 

A 36 éves védő, aki a visszavonulásáról szóló döntést már korábban meghozta, hétfőn az M1 aktuális csatornának adott interjújában reagált arra a hírre is, miszerint ahhoz, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságot június 30-ig be tudják fejezni, május 10-ig el kellene kezdeniük edzeni a csapatoknak.

„Háromhetes felkészülésre mindenképpen szükség lenne, hiszen most a fizikális részét mindenki megoldja, ahogy tudja, de mivel csapatjátékról van, nagyon nehéz pótolni két hónapot, visszahozni egy olyan formát, ami a bajnokság hajrájához kell” – magyarázta.

A kiváló védő karrierje jelentős részét az Anderlechtnél töltötte, így természetesen közel áll hozzá a belga labdarúgás, az ottani bajnokságot azonban a járványügyi helyzet miatt, Európában elsőként törölték.

„Nagyon meglepett, hogy ilyen elhamarkodottan döntöttek, hiszen amikor még kint játszottam, mindig azt hangoztatták, hogy az igazi verseny még csak ilyenkor kezdődik, felezik a pontokat és indul a rájátszás” – mesélte.

Juhász Roland arról is beszélt, hogy nem olyan régen még egy reálisnak tűnő, álomszerű befejezés képe is a szeme előtt lebegett, ugyanis a Magyar Kupa-döntő eredetileg kiírt napján, május 20-án lett volna húsz esztendeje annak, hogy bemutatkozott a profik között, az MTK színeiben egy Diósgyőr elleni NB I-es találkozón debütált. A fehérváriak jelenleg a négy között vannak – ellenfelük a Mezőkövesd –, míg a másik ágon korábbi klubja, az MTK a Honvéddal csatázik majd, így akár jelenlegi csapata az egykorival is találkozhat a fináléban.

Legfrissebb hírek

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2 órája

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
11 órája

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
Tegnap, 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
2026.09.01. 12:42

Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

Minden más foci
2026.08.31. 17:20

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
2026.08.31. 16:20

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
2026.08.16. 18:04