FTC: visszatér az egykori közönségkedvenc – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 19:34
null
Somália és Orosz Pál (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu)</a>
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros ismét szerződtette korábbi játékosát, Somáliát – adta hírül a fradi.hu.

 

A brazil játékos először 2011-ben érkezett az FTC-hez, és négy teljes idényen keresztül szolgálta az egyesületet. A több poszton is bevethető játékos 21 gólt és 8 gólpasszt jegyzett a ferencvárosi klubban. A csapattal bajnokságot, Magyar Kupát és Szuperkupát is nyert.

2015-ben 2.4 millió euróért a francia élvonalban szereplő Toulouse-hoz igazolt, amelynél alapember lett, és három évet töltött el. 2018-ban Szaúd-Arábiába szerződött az al-Sababhoz, amellyel ötödik helyezést ért el az előző idényben. Másfél ott töltött esztendő után tért vissza szabadon igazolható játékosként korábbi sikerei helyszínére, a Ferencvároshoz.

„Hazatértem, és nagyon boldog vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek a csapatnak. Izgatottan várom az első tréninget. Hogy mik a terveim? Szeretnék bajnok lenni a Fradival, és elindulni a Bajnokok Ligájában” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Somália.

Azt, hogy Somália meddig kötelezte el magát, nem közölte a klub. A 31 éves játékos – akinek értékét a Transfermarkt 2 millió euróra taksálja – a Ferencváros negyedik téli szerzeménye: korábban Vécsei Bálint, Szánthó Regő és Gastón Lódico írt alá.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Szánthó Regő (ETO FC Győr), Vécsei Bálint (FC Lugano – Svájc), Somália (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Gastón Andrés Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Csontos Dominik
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
7 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
9 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
10 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
22 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:52

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00
Ezek is érdekelhetik