Női NB I: közös megegyezéssel távozik az MTK vezetőedzője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 14:35
null
Cseh András kevesebb mint másfél év után távozott az MTK női csapatától (Fotó: Török Attila)
Közös megegyezéssel távozott posztjáról Cseh András, az MTK Hungária női labdarúgócsapatának vezetőedzője – számolt be róla hivatalos honlapján a fővárosi klub.

Az MTK rövid közleménye szerint az 55 éves szakember azért nem folytatja a munkát a csapatnál, mert a felek szakmai elképzelései nem egyeztek a jövőről. Az utód személyéről hamarosan döntés születik.

Cseh András – aki játékos-pályafutása során négyszer szerepelt a magyar válogatottban – tavaly nyáron vette át az MTK női csapatának irányítását, és az előző idényben bajnoki döntőt vívott az együttessel. A jelenlegi szezonban a kék-fehérek öt győzelem után az elmúlt négy fordulóban csak egyszer nyertek, hátrányuk három pont a tabellán a listavezető Ferencváros mögött.

Ez már a második edzőváltás a női NB I mostani kiírásában: a Haladás Viktóriánál Simon Attilát átmeneti jelleggel Catalin Azoitei váltotta.

A NŐI NB I ÁLLÁSA
1. Ferencváros
9
7
1
1
39–4+3522
2. MTK 9
6
1
2
27–8 +19 19
3. DVTK
9
6
1
2
27–11+1619
4. Haladás Viktória
9
4
3
2
15–7+815
5. Astra HFC
9
4
14
9–16–7
13
6. ETO FC Győr
9
3

6
11–26–159
7. Kelen SC
9
1
1
7
6–42–364
8. Szent Mihály 9
2
7
6–26 –20 2

Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41

Néhány hónap után változtatnak, edzőváltás jön Ajkán– NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.10.06. 16:03

Gálázva jutott tovább az ETO és a DVTK a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 21:25

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41
Ezek is érdekelhetik