DVTK: újabb elismerést kapott a diósgyőri stadion

2019.11.08. 10:28
null
A DVTK új stadionja újabb elismerést érdemelt ki (Fotó: Meder István)
Újabb elismerést kapott a DVTK modern labdarúgó-stadionja. Az év elején egy szakmai zsűri szavazatai alapján a borsodi aréna kapta az év stadionja címet, az építmény huszonhat 2018-ban átadott sportlétesítményt előzött meg. A hét elején újabb rangos esemény résztvevője lehetett Kölnben Tóth Dénes, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezetője, valamint Pottyondy Péter vezető tervező.


A két szakember az IAKS sport- és szabadidős létesítmények nemzetközi szervezetének fesztiválján képviselte a magyar, s diósgyőri színeket, a szervezet zsűrije ezüstplakettel díjazta a DVTK létesítményét. Tóth Dénes elmondta, hatalmas elismerésben részesültek, s ez köszönhető a stadion megálmodóinak, tervezőinek, a kivitelezőknek, tulajdonképpen a magyar építőiparnak.

„Büszkék lehetünk a létesítményünkre, s azok is vagyunk – mondta az ügyvezető. – A megtisztelő díjat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és az eseményt szervező Nemzetközi Sport- és Szabadidős Létesítmények Szervezetének képviselői adták át ünnepélyes keretek között Pottyondy Péter tervezőnek és nekem.”

A diósgyőri futballarénát 2018 májusában adták át, kiemelt jelentőségű beruházásként épült fel, az építési költsége 13 milliárd forint volt. Befogadóképessége 14 655, s ezek mind ülőhelyek. A szurkolói részen kívül kialakítottak 18 skyboxot, a VIP-férőhelyek száma 478. A labdarúgópálya alá van csövezve, automata locsolóberendezéssel van ellátva, és alulról fűthető.

Az IAKS versenyében több kategóriában díjazták a sportlétesítményeket, a DVTK arénája többek között a szlovén Planica Nordic Center, a Brnóban épült Riviera Water Park, továbbá a Vancouverben található UBC Aquatic Centre mögött futott be.

Aqua Arena, Brno
Aqua Arena, Brno
Planica Nordic Center, Szlovénia
Planica Nordic Center, Szlovénia
UBC Aquatic Centre, Vancouver
UBC Aquatic Centre, Vancouver

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
15 órája

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 08:34

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:14
Ezek is érdekelhetik