Felkészülés: nem bírt brazil másodosztályú ellenfelével a Honvéd

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 20:01
null
Nem bírt ellenfelével a Honvéd (Fotó: honvedfc.hu)
Negyedik felkészülési mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, amely a brazil másodosztályú Red Bull Bragantinótól 2–1-re kikapott a Kirchdorf in Tirolban rendezett mérkőzésen.

 

A brazil csapat a 23. percben szerzett vezetést, egy középre ívelt labda teljesen üresen találta Ytalót, aki nem hibázott, és hat méterről a léc alá lőtt. 0–1

Két perccel később Djordje Kamber közelből ugyan a hálóba talált, de a játékvezető érvénytelenítette a gólt. A 28. percben büntettek a brazilok, ezúttal Barreto passza találta gólhelyzetben Ytalót, aki kétgólosra növelte az előnyt. 0–2

A 83. percben szépített a Honvéd, Tonci Kukoc jobb oldali szabadrúgása átszállt a túloldalra, ahol Kálnoki-Kis Dávid jókor érkezett. 1–2

A DVTK a második felkészülési mérkőzését is elveszítette, a múlt szombati, Debrecen elleni 2–0-s vereség után ezúttal a másodosztályú Békéscsabától kapott ki. Pedig jól kezdték a meccset a hazaiak, a 9. percben Prosser Dánielt buktatták a tizenhatoson belül, a sértett pedig nem hibázta el a büntetőt. 1–0

A Békéscsaba a 27. percben egyenlített, Faragó Tomás 20 méterről megeresztett lövését nem tudta védeni Bukrán Erik (1–1). Az 56. percben Mészáros Márk a 16-oson belülről félfordulatból lőtt nagy gólt, már a vendégeknél volt az előny. 1–2.

A Diósgyőr Dusan Brkovics révén a 90. percben még lőtt egy kapufát, az eredmény viszont már nem változott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Red Bull Bragantino (brazil II.) 1–2 (0–2)
Kirchdorf in Tirol, V.:
Kostacevic (osztrák)
Honvéd: Lefkovits – Batik (Temesvári, 79.), Kamber, Lovric (Belometti, 55.) – Uzoma, Gazdag (Banó-Szabó, 11.; Kálnoki-Kis, 55.), Heffler (Hegedűs, 55.), Nagy G., Kukoc – Moutari (Cipf, a szünetben), Lukács (Májer, a szünetben, Herjeczki, 81.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino
RB Bragantino: Lima (Marints, a szünetben) – Ortiz, Barreto, Granemann, Silva, Ytalo, Assis (Malaquias, a szünetben), Barros, Souza, Fraga, Parisi. Vezetőedző: Antonio Carlos Zago
Gólszerző: Kálnoki-Kis (83.), ill. Ytalo (23., 28.)

Diósgyőri VTK–Békéscsaba (NB II) 1–2 (Prosser 9. – 11-esből, ill. Faragó 27., Mészáros 56.)

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 20.
Felkészülési mérkőzések:
Június 29.: Debreceni VSC–DVTK 2–0
Július 3.: DVTK–Békéscsaba (NB II) 1–2 (Prosser 9. – 11-esből, ill. Faragó 27., Mészáros 56.)
Július 6.: DVTK–ZP Sport Podbrezová (Zólyombrézó, szlovák II.)
Július 10.: DVTK–FK Poprad (Poprád, szlovák II.)
Július 13.: Kisvárda–DVTK
Július 17.: MTK Budapest (NB II)–DVTK
Július 19.: DVTK–Újpest FC
Július 27.: az ellenfél még nem ismert

A BP. HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 12.
Edzőtábor:
június 24.–július 4., Kirchdorf in Tirol (Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.: Bp. Honvéd–WSG Wattens (osztrák II.) 3–0 (Nagy G., Hegedűs M., Herjeczki)
Június 29.:Bp. Honvéd–Zenit (orosz I.) 0–3
Július 1.:Bp.Honvéd–Royal Excel Mouscron (belga I.) 1–1 (Gazdag D.)
Július 3.:Bp.Honvéd–Red Bull Bragantino (brazil II.) 1–2 (Kálnoki-Kis 83., ill. Ytalo 23., 28.)

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Nem volt győztese a Békéscsaba soroksári vendégjátékának

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:49

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 10:13
Ezek is érdekelhetik