Jónak kell lennie – Somogyi Zsolt jegyzete

2019.04.19. 22:40

Nekünk nem unalmas: ebben a bajnoki idényben az ötödik Ferencváros–Mol Vidi találkozót láthatjuk. Mindegyik más forgatókönyv szerint zajlott: a tavaly őszi bajnokin a győzelmet a Fradi 2–0 után engedte ki a kezéből (2–2), decemberben a Vidi-sikert súlyos sérülések árnyékolták be (2–1), a kupában mindkét meccsen a bajnok nyert. Vagyis Szerhij Rebrovval a kispadon egyszer sem tudta legyőzni a Ferencváros a Mol Vidit, és a szurkolók aggódnak, ők a nemzetközi kupában sikeres csapatot remélnek (évek óta azt ígérnek nekik), és az európai tempóhoz leginkább éppen a Vidi elleni meccsek hasonlíthatóak…

Az ukrán edző nem rágódik ezen, szerinte a tabella a fontos, a bajnoki cím elhódítása, és ez igaz is, csakhogy a zöldeknek az Újpest elleni rangadókon kívül a Vidi elleni ütközet a legfontosabb, e két ellenfél ellen hat meccsből egyetlen győzelme van Szerhij Rebrovnak. Aligha kétséges: a ferencvárosi drukkereken kívül a vezérkar is szeretne már egy fehérváriak elleni diadalt ünnepelni, vagyis a hazai edzőnek nagyon is fontos meccs lesz ez.

A vendégeknek mintha nem lenne veszítenivalójuk: nyolc pont a hátrányuk, amit az El-szereplés számlájára írnak. Senki sem várja el tőlük a címvédést, ám ha nyernek, még izgalmas lehet a bajnoki hajrá – ők nyugodtak lehetnek.

Milyen meccs lesz a szombat esti?

A két csapat körülményeit, a légiósok számát ismerve elvárható, hogy kivárás, alibizés, bunkerfoci helyett agresszív letámadással, rengeteg sprinttel, gyors passzjátékkal színezett minőségi futballmérkőzés legyen.

A két kiemelkedően legjobb magyar csapat találkozója az NB I legjobb bajnokija kell hogy legyen – gyenge játékra, lanyha iramra szombat este senki sem fogad el magyarázatot.

Legfrissebb hírek

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
16 órája

Áron bácsiék – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.06. 23:14

A győri dinasztia – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.06.05. 22:53

Újratervezés 2.0 – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.04. 23:47

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26

Harminc, apró szépséghibával – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.06.02. 23:20

Hegemónia – Szeleczki Róbert jegyzete

Vízilabda
2026.06.01. 23:46

A legenda – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 22:56
Ezek is érdekelhetik