Újpest: a Haladástól érkezett középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.01. 12:36
null
Rácz Barnabás az Újpestnél folytatja (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest szerződtette Rácz Barnabást, a Haladás játékosát.

 

A 22 éves utánpótlás-válogatott középpályás a lila-fehérek tájékoztatása szerint 2022 nyaráig kötelezte el magát az Újpesthez.

Rácz Barnabás a jelenlegi idényben összesen 19 mérkőzésen (16 bajnoki, 3 Magyar Kupa) lépett pályára a Haladásban.

„Megmondom őszintén, a büszkeség szó az, ami először eszembe jut, annak ellenére, hogy kicsit furcsa érzés felvenni a lila-fehér mezt, hiszen egész életemben szombathelyi voltam. Magyarországon az Újpest az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező klub, nagyon büszke vagyok rá, hogy itt lehetek. Mindenképpen szeretnék játszani, bent lenni a kezdő csapatban, és minél jobb játékkal minél jobb helyezést elérni” – idézi az Újpest hivatalos honlapja az új szerzeményt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Rácz Barnabás (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Kovács Lóránt (Haladás)
Távozók: Cseke Benjámin (Paksi FC), Mohl Dávid (Haladás, szabadon igazolhatóként), Pávkovics Bence (Debreceni VSC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szűcs Kristóf

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Holdampf Gergő (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Oleh Hologyuk (ukrán, Karpati Lviv – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Mohl Dávid (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Saláta Kornél (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Ferencváros),
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók:
Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Zalaegerszeg), Emil Lyng (dán, Valur Reykjavík – Izland, szabadon igazolhatóként), Rácz Barnabás (Újpest)
Kölcsönbe távozók:
Kovalovszki Máté (Mosonmagyaróvár), Petró Balázs (ETO FC Győr), Pinte Patrik (szlovákiai, Komáromi FC/KFC Komárno – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vít Benes (cseh, Vasas, onnan SK Sigma Olomouc – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kovács Lóránt (Újpest)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08