MTK: 16 percet játszott az NB I-ben, szerződést bontott

2018.11.22. 09:33
A labdarúgó NB I-ben negyedik helyen álló MTK bejelentette, Takács Ronald közös megegyezéssel távozik a fővárosi klubtól.

Az 1998-as születésű futballista – aki a Puskás Akadémián, Debrecenben és az MTK utánpótlásában nevelkedett – ebben az idényben csupán egy élvonalbeli találkozón kapott lehetőséget Feczkó Tamás vezetőedzőtől. Az első fordulóban az Újpest ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen csereként tizenhat percet játszott. Emellett a Magyar Kupában a Vecsés elleni 5–0 során Takács végig a pályán volt.

Takács a 2016–2017-es szezonban mutatkozott be az MTK felnőttcsapatában. Összesen öt NB I-es és kilenc NB II-es bajnokin lépett pályára a kék-fehérek színeiben (öt MK-meccs mellett).



Takács a 2016–2017-es szezonban mutatkozott be az MTK felnőttcsapatában. Összesen öt NB I-es és kilenc NB II-es bajnokin lépett pályára a kék-fehérek színeiben (öt MK-meccs mellett).

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
9 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00