Labdarúgás: mágikus tízesek – könyv a legjobb karmesterekről

Vágólapra másolva!
2018.11.16. 15:59
Kik voltak a futballtörténelem legjobb, tízes mezben játszó klasszisai? Hegyi Iván most induló könyvsorozatának első része a misztikus tisztelettel övezett dressz képviselőit vette (mez)számba, és csaknem lehetetlen feladatra vállalkozott: futballcsapatnyi, azaz tizenegy tízest választott ki a labdarúgás történetéből és mutat be a most megjelenő Világszámok 10 című kiadványában.

 

„Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik futballkedvelő Puskás Ferenc és Pelé nélkül el tudná képzelni ezt a névsort, a legtöbben talán Diego Maradonát is ide sorolják, de azt gondolom, a többiek kapcsán már lehet vitatkozni” – mondta a szerző, a Sport Tv állandó szakértője.

Hegyi rajongását a brazil labdarúgás iránt sokan ismerik, így nagy szám, hogy Maradona mellett még egy argentin (Lionel Messi) is befért a legjobb tízesek közé. Persze Pelén kívül a szambaiskola legjelesebb képviselői közül többen is megtalálhatóak a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programja által támogatott kötetben, mint Zico, Ronaldinho, Neymar, s még bekerült a „csapatba” Platini, Gullit, Zidane és Totti is.

 

A sorozat a kilencesekkel folytatódik, és oda két magyar legenda, Hidegkuti Nándor és Albert Flórián is befér majd.

A bemutatón Hajdú B. István volt a moderátor, s a megjelent futballisták között volt egy 10-es is: Détári Lajos.

Legfrissebb hírek

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
2025.07.26. 18:40

Détári Lajos beszélgetésével zárul a Buzánszky Sportterasz a Tusványoson

Egyéb egyéni
2025.07.26. 09:52

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Frankfurt magyar hősei: Détári Lajos és Sztáni István

Képes Sport
2025.02.08. 08:59

Détári Lajos és Sztáni István találkozott az Eintracht Frankfurt–FTC El-meccs előtt – kép

Európa-liga
2025.01.23. 21:13

Válogatott történetek – könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól

Magyar válogatott
2024.12.18. 10:03

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1987. május 17., Magyarország–Lengyelország 5–3

Magyar válogatott
2024.12.12. 18:04
Ezek is érdekelhetik