Vidi: a horvátok tényként kezelik a kétmilliós csatár átigazolását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.27. 08:25
null
Armin Hodzic négy év után távozik a Dinamótól (Fotó: archív)
Múlt héten horvát sajtóhírek alapján már jeleztük, hogy magyarországi rekordot jelentő, kétmillió euróért érkezhet a Mol Vidi FC-hez a Dinamo Zagreb bosnyák válogatott támadója, Armin Hodzic. A hntv.hr már kész tényként kezeli az átigazolást, de a Nemzeti Sport Online is úgy értesült, rövidesen bejelentheti a Vidi a játékos érkezését.

 

A hntv.hr már úgy fogalmaz, hogy Armin Hodzic elhagyta a zágrábi Dinamót, és a Mol Vidi FC-nél folytatja a pályafutását. A portál felidézi a csatár zágrábi pályafutását, 2014-ben a Liverpool U23-as csapatától érkezett a Dinamóhoz, a Transfermarkt statisztikái szerint 81 bajnoki meccsen 37 gólt szerzett. A legeredményesebb a 2016–2017-es idényben volt, 16 találattal harmadik lett a horvát bajnokság góllövőlistáján, a gólkirály Futács Márkó két góllal szerzett többet nála (18).

A horvát portál is megerősíti azt a korábbi értesülést, mely szerint a bosnyák válogatott csatár kétmillió euró körüli összegért válthat klubot. Mint korábban jeleztük, ezzel a magyar NB I történetének legdrágább igazolása lesz.

A hntv.hr-hez hasonlóan a Nemzeti Sport Online is úgy értesült, Hodzic átigazolása kapcsán már csak formaságok vannak hátra, a csatár szerződtetését hamarosan bejelentheti a Vidi.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Berecz Zsombor (Vasas), Hangya Szilveszter (Vasas), Sós Bence (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szabó Bence (Nyíregyháza Spartacus)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Armin Hodzic (bosnyák, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Távozók: Bódi Ádám (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Puskás Akadémia, kölcsön után végleg – onnan kölcsönben NK Osijek – Horvátország), Lorentz Márton (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Sejben Viktor (Csákvár, kölcsön után végleg), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország, onnan Olimpija Ljubljana – Szlovénia, szabadon igazolhatóként), Szolnoki Roland (Puskás Akadémia), Zöldesi Illés (Kisvárda, kölcsön után végleg, onnan kölcsönbe ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Bévárdi Zsombor (siófoki kölcsön után Vasas), Bolla Bendegúz (Siófok), Réti Patrik (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Sztefan Scsepovics (szerb, APOEL – Ciprus)

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
2026.04.26. 19:42

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik