MLSZ: a DVTK tárgyalást kér a szektorbezárás ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 14:33
null
Még nem zárult le a DVTK-szurkolók rendbontásának az ügye (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint korábban megírtuk, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szektorbezárásra büntette a DVTK-t. A miskolci klub hivatalos oldalán reagált az ítéletre, kijelentve, hogy tárgyalást kér az ügyben.

 

Az MLSZ honlapján közzétett határozat szerint a diósgyőri klub a szurkolóinak a Puskás Akadémia elleni találkozó utáni rasszista megnyilvánulása, tárgyak bedobálása és a mérkőzés játékvezetőjével szembeni obszcén kifejezés használata miatt kénytelen bűnhődni. A következő hazai bajnoki mérkőzésén – a miskolciak két idegenbeli fellépést követően az 5. fordulóban a Haladást fogadják – a G- és a H-szektort le kell zárnia.

A DVTK álláspontjában azt írja, „a határozat indokolásában nincs rögzítve, hogy a fegyelmi vétségek a nézőtér melyik részén valósultak meg, viszont az rögzítésre került, miszerint a 20. és 54. percben történtek a 2. számú asszisztensnél. Figyelemmel ezen asszisztens elhelyezkedésére, valamint a bezárással érintett szektornál lévő hálóra is, fizikai lehetetlenség, hogy a »szotyi« dobója a G és/vagy H-szektorban tartózkodott. A mérkőzés 13. percében »huhogó« nézők sem a bezárással érintett G és/vagy H-szektorban tartózkodtak.”

A klub közleményében hozzáteszi, a tárgyaláson arra kérik majd a fegyelmi bizottságot, hogy a határozatában a DVTK-val szemben kiszabott büntetést módosítsa, és azon szektor tekintetében alkalmazza a szektorbezárást, amely érintve volt a fegyelmi vétségben.

Legfrissebb hírek

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:09

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
2025.11.11. 12:19

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

Nagy Zsolt: Jó lenne jövőre Messivel mezt cserélni

Magyar válogatott
2025.11.06. 17:41

MLSZ: pénzbüntetést kapott szurkolói miatt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.11.06. 11:41

Megvan, kit hívott be Marco Rossi a sérült Tóth Balázs helyett a válogatottba

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:19

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

„Teljesen máshogy viszonyulok hozzá, mint a klubcsapatomnál lévőhöz” – Szoboszlai a válogatott új mezéről

Magyar válogatott
2025.11.05. 16:47
Ezek is érdekelhetik