Vidi: véget ért a válogatott védő idénye; telt ház a Honvéd ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.16. 13:34
null
Szolnoki Roland sikeres műtéten van túl (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy minden jegy elkelt a gárda május 27-i, Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzésére.

 

A székesfehérvári klub emellett hírt adott arról is, hogy sikeres sérvműtéten esett át Szolnoki Roland, a csapat egyszeres válogatott védője.

Szolnoki operációja jól sikerült – a 26 esztendős játékos a 2017–2018-as szezonban már nem léphet pályára, ám a nyári felkészülésre minden bizonnyal száz százalékos állapotban lesz.

„Sportterhelésre kialakult alhasi panaszok miatt alapos vizsgálaton esett át Szolnoki. Ezen a vizsgálaton mindkét oldali sportsérvet találtunk, és mivel a panaszok már zavarták terhelés közben, ezért úgy döntöttünk, hogy a műtétet most, a szezon végén végezzük el annak érdekében, hogy a nyári felkészülést már százszázalékos állapotban kezdhesse el június második felében” – mondta el Kovács Tibor csapatorvos.

Legfrissebb hírek

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
13 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
23 órája

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:56

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06