NB I: Kovács Istvánnal bő, Rózsa Dániellel szűk másfél éve nem történt ilyen

2018.04.23. 09:42
Az elmúlt hétvégén a Videoton FC 1–0-ra legyőzte a DVSC-t a labdarúgó NB I-ben, és ezzel lépéselőnybe került a bajnoki címért folytatott versenyfutásban a Pakssal ikszelő Ferencvárossal szemben. A fehérváriaknál Kovács Istvánnal olyasmi történt ezen a mérkőzésen, ami bő másfél éve nem esett meg vele, ahogy a Haladás kapusa, Rózsa Dániel is hasonló cipőben jár az elmúlt fordulót követően, csak nála szűk másfél év az időintervallum.

A Videotonnál ebben az idényben harmadszor szerepelt a kezdőcsapat tagjaként Kovács István, aki ez alkalommal végigjátszotta a mérkőzést. Hasonlóra – vagyis, hogy az ötszörös válogatott középpályás kezdőként végigjátszott egy bajnoki mérkőzést – legutóbb 2016. július 17-én a DVTK ellen 2–1-re elvesztett bajnokin volt volt példa.Kovács István, aki ez alkalommal végigjátszotta a mérkőzést. Hasonlóra – vagyis, hogy az ötszörös válogatott középpályás kezdőként végigjátszott egy bajnoki mérkőzést – legutóbb 2016. július 17-én a DVTK ellen 2–1-re elvesztett bajnokin volt volt példa.

Hasonló érdekesség kapcsolódik Rózsa Dániel, a Haladás kétszeres válogatott kapusának a nevéhez, aki legutóbb 2016. november 19-én – szintén a DVTK ellen – szerepelt legutóbb élvonalbeli bajnokin. Most a Balmazújváros ellen Gyurján Márton sérülése miatt tört meg ez a sorozata.

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54