Játék, szenvedély – Sinkovics Gábor jegyzete

Szeretjük a futballt! Szeretjük ezt a gyönyörű sportágat, mert az életünk meghatározó része, hangulatunk befolyásolója, jókedvünk elrontója. S a szenvedély akkor sem múlik el végleg, ha a futball – mint az ifjú feleség a tévé előtt jégeralsóban elbóbiskoló idősödő férjet – újra és újra megcsal. Még friss a kazahok elleni kilátástalan játék, a skótok elleni kudarc, de ez sem tartja vissza a leglelkesebbeket a meccsre járástól.

Szürke, borongós szombat volt, mégis meccsre indultak a legkitartóbbak. A fradisták a Mezőkövesd, a kispestiek a Balmazújváros, az angyalföldiek a Puskás Akadémia vendégjátékát várták, s akik ott ültek a lelátón, reménykedtek, lelkesedtek.

Különös, már-már megmagyarázhatatlan szenvedély ez.

Merthogy szombaton a labdarúgás szerelmeseire olyan találkozók vártak, mint a kényelmes fotelből, sörrel a kézben nézhető Everton–Liverpool vagy a Manchester City–Manchester United derbi. Utóbbin az angol bajnoki cím is eldőlhetett – volna. Akkor még nem beszéltünk a Bayern München bajnokijáról, a kilencven percről, melynek végén a bajorok bajnoki aranyat ünnepelhettek. S ott volt a Juventus meg este a Barcelona pályára lépése is.

A bőség zavara.

A magyar futballnak a túlkínálatot is le kell győznie. S talán ez a legnehezebb feladat: kimozdítani, újra megmozdítani az embereket, visszaszoktatni a meccsre járásra, miközben Paul Pogba csiricsáré hajával és két góljával főszerepet játszik a felejthetetlen élményt nyújtó manchesteri derbin, míg Paulo Dybala mesterhármast szerez a zebracsíkos Juve-mezben.

A borongós szombat újra megmutatta, hogy a tizenkét csapatos bajnokság az idegek csatája, a cél szentesíti az eszközt, a legtöbb pályán nem lehet közönségszórakoztató a futball, mert a lényeg a pontszerzés – a bennmaradás, a minél jobb pozíció elérése.

Szeretjük a futballt – az a baj, hogy a legtöbben már csak a televízió előtt ülve.