Videoton: Simek Péter visszatért Székesfehérvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.10. 13:14
A Videoton hivatalos honlapján bejelentette, Simek Péter, a klub korábbi labdarúgója lett az U17-es csapat vezetőedzője.

A 37 éves szakember a Videotonban lett profi futballista, majd 2005 és 2009 között is Székesfehérváron játszott. Emellett megfordult a Gázszernél, a Vasasnál, az Újpestnél és a REAC-nál is.

Simek Péter legutóbb az UTE-nál dolgozott utánpótlástrénerként.

„November környékén keresett meg Kovács Zoltán [a Videoton sportigazgatója – a szerk.] azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedvem a Vidi U17-es csapatát irányítani, mivel Kuttor Attila és Horváth Gábor távozásával ideiglenesen Toldi Gábor az edző, és szeretnének végleges megoldást találni – idézi a vidi.hu Simek Pétert. – Nagyon örültem a felkérésnek, azt gondolom, rengeteg érv szólt amellett, hogy elvállaljam a munkát. Bakonycsernyei, falusi legényként indultam a foci rögös útjára és a Vidi a nevelőegyesületem, 13 éves koromban kezdtem el itt játszani, még a Serdülő II-ben. A felnőttcsapatig másztam fel a ranglétrán, és annak ellenére, hogy később több helyen is megfordultam, az igazi otthon nekem mindig is Székesfehérvár volt. Hétfőn találkoztam a csapattal, de ez a hét azért még az ismerkedés jegyében fog telni. Minden tudásomat szeretném átadni a srácoknak, a hosszú távú cél pedig természetesen az, hogy minél többükből profi labdarúgó legyen és felkerüljenek a Vidi felnőtt keretébe. Szeretnénk kiharcolni a bennmaradást, de nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a mi tabellánk mellett az U16-os csapat eredményei is számítanak. Nem rendelünk mindent alá ennek, mert úgy gondoljuk, a játékosok fejlődése sokkal fontosabb.”

A Videoton U17-es együttese a nyolccsapatos élvonalbeli bajnokságban fél távnál az utolsó helyen áll, tizennégy forduló alatt mindössze tizenegy pontot gyűjtött.

Simek érkezésével Toldi Gábor az NB III-as és az U19-es gárda mellett dolgozik a jövőben.

Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35