NB I: Horváth F. nem tartja jó ötletnek a fiatalszabályt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 14:14
null
Horváth Ferenc szerint nem nagy ötlet a „fiatalszabály” (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc szerint nem jó ötlet a magyar szövetség (MLSZ) által hozott „ fiatalszabály”, amely szerint a klubok külön díjazásban részesülnek, ha a bajnokikon 1997. január 1. után születetteket küldenek pályára.

 

„Nem tartom ezt a szabályozást jó ötletnek. Amelyik fiatalnak ott a helye a kezdőben, azt az edzők úgyis beteszik. A tehetség utat talál magának, ehhez nem kellenek szabályok” – idézi Horváth Ferencet a Balmazújváros honlapja, amely a trénerrel készített félévértékelő negyedik részét jelenítette meg pénteken.

„Sok minden van erről a fejemben – mondta a tavaszi tervekkel kapcsolatban Horváth. – Ilyen például, hogy a mérkőzéseinken többet legyen nálunk a labda, s kevesebbet kelljen kergetnünk. Ezen kívül is vannak olyan elképzeléseim, melyek reményeim szerint a tavasszal a szurkolóink számára is feltűnőek lesznek.”

Az ún. fiatalszabályban egyébként jól teljesít a Balmazújváros, hiszen az utanpotlassport.hu összesítése szerint az őszi szezonban Horváth Ferenc csapata a negyedik volt a fiatalok játékpercei szerinti rangsorban. Ebben jelentős szerepe volt a ferencvárosi nevelésű Haris Attilának, aki szinte végigjátszotta az őszt a balmaziaknál: 15-ször kezdőként, egyszer csereként kapott lehetőséget, két gólt szerzett.

A Balmazújváros 19 fordulót követően az utolsó előtti, 11. helyről várja a tavaszi folytatást.

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23
Ezek is érdekelhetik