Kösz az infót! – Vincze András jegyzete

A végén már egymással kiabáltunk az értekezleten, valahogy így: azt a kutyaúristenit ennek a Windecker-ügynek!

Volt, aki azt mondta, felháborító, hogy ilyen pénzeket lehet keresni a magyar futballban (a részletekről lentebb), volt, aki azt, na, az is sült bolond, aki ennyit fizet, megint más azt, micsoda dolog, hogy a klub nyilvánosságra hozta egy meg sem kötött szerződés anyagi részleteit, s volt egy csendes hang is valahol az asztal jobb felső sarkánál: jogi értelemben fikcióról, azaz ajánlatról, nem kifizetett forintokról kiabálunk már hosszú percek óta.

Az ügy hétfőn pattant ki, amikor az Újpest közleményt adott ki, hogy a szerződéshosszabbítás előtt álló Windecker József nem utazott el a törökországi edzőtáborba, mert „...nem fogadta el a futballklub által kínált nettó kétmillió forintos alapfizetést, lakást, kocsihasználatot és étkezést”.

Tulajdonképpen idáig kell olvasni a sztorit: nem fogadta el, vagyis – gondolhatjuk – szerinte a szezon végén lesz jobb lehetősége. A kérdés azonban itt lebeg: felháborító-e, hogy milliókat lehet keresni havonta Magyarországon futballistaként?

Nos, senki sem kényszeríti a klubokat a nagy kifizetésekre, de ezt a kissé demagóg érvelést rögvest abba is hagynám. Inkább amondó lennék a Windecker-eset kapcsán, mintha elérkezett volna az ideje annak, ami a topbajnokságoknál remekül működik: nyilvánosság elé tárni, ki mennyiért profiskodik az NB I-ben. Onnantól fogva ez a téma nem is lenne olyan érdekes. Persze lehetne osztani-szorozni, hogy ennyi meg annyi néző mennyi bevételt jelent, de én ezt már kiszámoltam (pénzügyesek, közgazdászok, matektanárok fogják be a szemüket), s jelentem, a huszonkettes profi keret plusz edzői stáb esetében és átlag kétezer-ötszázas drukkerszám mellett nem jönne ki az átlagos nettó kétmillió forint/fő kereset – de azt is tudni kell, a legjobb reklámozó, termékmegjelenítő és szenzációs közvetítési bevételeket generáló futball esetében nem így kell kalkulálni, még idehaza sem.

Mindenesetre, ha már az újpestiek megtették, hogy egy általuk átlagos képességűnek jellemzett játékosuk kapcsán nyilvánosság elé tárták, milyen ajánlatot adtak s milyen visszautasítást kaptak, innentől kezdve nem kellene szégyellniük azt sem, mennyit áldoznak azokra, akik aláírják a megállapodást. Persze hallom is a választ, hogy az ország nem alkalmas az ilyesfajta nyílt kommunikációra, az embereket felháborítaná a kereseti lista – de nem arról van szó inkább, hogy éppen a takargatás miatt lesz erősebb az ellenségeskedés?

Arra, hogy egy futballista mennyit ér, van egy történetem. Amikor megjelent a bulvármédiában a hír, hogy „a” játékos luxusautóval járta Budapest utcáit, „a” köz kidagadó erekkel kiabált, mit képzel „ez”, ellenben a szomszéd kissrác elkezdte rángatni a kabátujjamat, hogy hozzam már el neki aláírva a labdarúgóról az újságban megjelent fényképet, mert ha egyszer ő is nagy futballista lesz, pontosan ilyen szuperjárgányt akar venni magának.

Szóval tulajdonképpen kösz az infót, Újpest és persze Windecker József!

Olyan nagy titkok innentől nincsenek is többé...