NB I: csak úgy röpködtek a büntetések a Vasas–Vidi miatt

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 17:52
null
Danko Lazovics (aranyszínű mezben) egy ideig nem játszhat a bajnokságban (Fotó: Török Attila)
Danko Lazovics (Videoton) három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) legfrissebb, kedden nyilvánosságra hozott fegyelmi határozataiból, amelyek közül több is foglalkozik a szombaton lejátszott, parázs hangulatú Vasas–Videoton (3–1) mérkőzéssel.

 

VASAS–VIDEOTON

Danko Lazovics (Videoton) a Vasas játékosának arcon ütéséért kapta a soron következő három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást, míg a második sárga lap után kiállított Loic Nego (Videoton) egy bajnoki meccsen nem játszhat. (Bár az előző NB I-es fordulót összefoglaló cikkünkhöz hozzászóló olvasónk szerint Lazovics „Berecz Zsombit” könyökölte le, és nem Gaál Bálintot, ahogyan mi írtuk, a mérkőzés összefoglalójában is látszik – meg a fenti fotón is –, hogy bizony a 14-es mezben pályára lépő Gaál Bálint volt a szenvedő fél.)

Kovács Zoltán sportigazgató (Videoton) a mérkőzés szünetében a játékvezető tévesnek vélt döntése ellen szóban sportszerűtlen módon tiltakozott, ezért 100 000 forint pénzbüntetést kapott.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató (Vasas), amiért a mérkőzés szünetében a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, 200 000 forint pénzbüntetést kapott.

NB I – MÁS

A két sárga lappal kiállított Botka Endre (FTC) egy bajnokin nem léphet pályára.

Bódog Tamás vezetőedző (Diósgyőr) 200 000 forintos pénzbüntetést kapott azért, mert „a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment, közben a játékvezető működése ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, az ellenfél egyik játékosát félrelökte és a játékvezető ítéletei ellen tovább tiltakozott, a játékvezető működésére negatív kijelentést tett”.

NB II

Farkas András (Ceglédi VSE) és Balajcza Szabolcs (BFC Siófok) egy bajnoki mérkőzésen nem játszhat.

A teljes szöveg, benne további határozatokkal itt!

Legfrissebb hírek

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46
Ezek is érdekelhetik