NB I: „Most kell megverni a Fradit!” – Litauszki

2017.07.21. 19:48
null
Litauszki Róbert hetedik bajnoki derbijére készülhet. (fotó: Török Attila)
Egyéves lengyelországi légióskodás után tért vissza Újpestre a nyári szünetben Litauszki Róbert, aki a Pakson elért 2–2-es döntetlent követően már gőzerővel a Ferencváros elleni derbire hangol. A 27 éves védő szerint nincs más opciója a lila-fehéreknek, mint legyőzni a riválist, hiszen ezzel is csak a nyáron érkezett új csapattársak beilleszkedését segíthetik elő.

A legutóbbi derbijén 2016 áprilisában öngólt vétő védőt örömmel tölti el, hogy elkezdődött az idény, de azt belátja, van még mit javítani a csapat játékán.

„A monoton felkészülés után jó volt éles meccsen pályára lépni, és azt el kell ismerni, hogy a kettő-kettes eredmény a játék képe alapján igazságos. Voltak ugyan biztató periódusaink a meccsen, de az ilyenekből kell több, az nem elég, hogy kétszer húsz percet jól futballozunk mindkét félidőben. Ezt ki kell tolnunk minél tovább, amihez időre van szükségünk, mert nagyon sok az új ember a csapatnál” – fogalmazott Litauszki a klub hivatalos honlapjának.

A pályafutása során eddig 98 NB I-es mérkőzésen pályára lépő védő az új idény elején arról is szót ejtett, hogy az új igazolásoknak fontos megmutatni, hogy mit jelent Újpesten futballozni.

„Már többször is elmondtam, hogy nagyon jó társaság jött most össze, egy irányba húz mindenki, tudjuk, mi a célunk. Az új fiúk szép lassan megtanulják, hogy mit jelent Újpesten futballozni. Erre a legjobb pillanat a Ferencváros elleni mérkőzés, amelyen mindenki megtapasztalhatja, hogy hol futballozik és hová igazolt” – mondta Litauszki, és természetesen bővebben is szót ejtett a vasárnapi derbiről.

„A szezon elején vagyunk, de ha most találkozunk a Fradival, akkor most kell megverni a Fradit. Ezeken a mérkőzéseken általában nem a pillanatnyi forma számít, teljesen mindegy, hogy most idény eleje van, vagy ki milyen poszton játszik, sokkal inkább számít az akarat, meg az, miként megyünk bele a párharcokba. A lényeg, hogy megmutassuk magunknak és a közönségünknek, hogy le tudjuk győzni az ősi riválist” – adta ki az ukázt a Ferencváros elleni találkozóra az újpesti bekk.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17