Játékossors: Hidi nem edzhet a Honvédnál, az ETO-val készül

2017.07.27. 08:10
Továbbra sem tudni, hol folytatja pályafutását a Honvédtól távozott korábbi csapatkapitány, Hidi Patrik, aki Kispesten nem edzhet, viszont az ETO-nál segítő kezet nyújtottak neki.

Kérdőjel van Hidi Patrik neve mellett – ugyanis bármily hihetetlen, továbbra sem dőlt el, hol folytatja pályafutását a bajnok Bp. Honvédtól távozó csapatkapitány, aki ráadásul már nem is edzhet Kispesten...

„A felkészülés első hetében a Honvéd első keretével készülhettem – mondta a középpályás Hidi Patrik, aki nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését, így tíz esztendő után elhagyta a klubot. – Ezután egyedül, majd a kispestiek NB III-as együttesével edzettem, majd újra egymagamban készültem. Szerettem volna az NB III-as csapatnál maradni, amíg el nem dől, hová írok alá, de Erik van der Meer, a Honvéd új edzője közölte Pisont Istvánnal, a Honvéd II mesterével, nem készülhetek velük, ugyanis a saját együttesét kell építenie... Nem esett túl jól, hogy mint az aktuális bajnok korábbi csapatkapitánya karban sem tarthatom ott magam, ráadásul nem az első, hanem a második csapat edzéséről beszélünk. A győriek viszont segítő kezet nyújtottak, így szerdától, amíg meg nem oldódik az ügyem, korábbi klubommal, az ETO-val dolgozhatok."

S hogy merre veti a sors a szabadon igazolható középpályást, továbbra sem tudni. Bár a Vasas érdeklődéséről lapunk is beszámolt, úgy tűnik, nem Angyalföldre ír alá. A DAC továbbra is szeretné megszerezni, ami nem csoda, a szlovák első osztályú klub szakvezetője ugyanis a bajnok Honvéd sikeredzője, Marco Rossi.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Danilo (brazil, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dibba al-Fudzsajra – Arab Emírségek), Deák István (Mosonmagyaróvár), Akeem Latifu (nigériai, FK Zira – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt (Videoton)
Kölcsönbe érkezők: Laczkó Zsolt (Paks, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Bobál Gergely (ZTE FC), Fehér Imre (SZEOL SC), Varga Márkó (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Banó-Szabó Bence, Berla Attila, Bíró Ákos, Gergényi Bence, Herjeczki Kristóf, Nemes Barna, Rózsahegyi Dominik, Stoiacovici Dávid
Kiszemeltek:
Távozók: Hajdú Ádám (Paks, kölcsön után végleg), Hidi Patrik (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas, DAC – Szlovákia), Koszta Márk (Mezőkövesd), Somogyi Csaba (Budafok), Dusan Vasziljevics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Vernes Richárd (paksi kölcsön után ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Bora György (ismét Dorog), Vajda Dániel (budaörsi kölcsön után Dorog)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs Zsolt (Paks, onnan ZTE FC), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Dráma Kispesten: a ZTE tizenegyesekkel ejtette ki a Honvédot, és ott van a Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 22:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 23:45

Schön Szabolcs: Csak akkor dől el a bajnokság, ha a Ferencváros nyer

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 08:45

Szalahhal együtt akár kilenc játékos is távozhat a Liverpoolból – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.16. 12:31

Visszavonul Óscar Cardozo, a Benfica legeredményesebb légiós csatára

Minden más foci
2026.04.16. 10:38

NB II: képernyőre kerül a Vasas és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 13:10
Ezek is érdekelhetik