Doll: Tudjuk, mi kell az Újpest legyőzéséhez

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2017.05.26. 09:01
null
Thomas Doll ismeri az Újpest elleni siker receptjét (Fotó: Török Attila)
Thomas Doll már a kupadöntőre készül, ami nem jelenti azt, hogy a derbi hidegen hagyja – ellenkezőleg! Habár a német vezetőedző esze azt diktálja, hogy a közelgő Magyar Kupa-döntő miatt a hétvégi derbin jó lenne néhány játékost pihentetni, a zöld-fehérek a legerősebb összeállításukban lépnek pályára.

 

 

– Tudom, nem könnyű a kérdésre felelni, mégis: mi a fontosabb, a derbi vagy a Magyar Kupa-döntő?
– Tényleg nem egyszerű – felelte némi tétovázás után Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője. – Az eszem azt mondja, hogy a Magyar Kupa-döntő a fontosabb, és egyértelmű, hogy elsőbbséget élvez. A másik oldalon azonban itt van az Újpest elleni hétvégi derbi. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy fél gőzzel futballozzunk. Ennyivel tartozunk magunknak és a szurkolóknak is. Úgyhogy az Újpest ellen is a legerősebb összeállításban lépünk pályára.


– Senki sem pihen?
– Az Újpest elleni rangadó Budapesten, sőt Magyarországon is a legfontosabb mérkőzés, úgyhogy szó sem lehet lazításról! Az más kérdés, hogy – kis túlzással – örülünk, ha egyáltalán ki tudunk állni. Nem szoktam sírni, ez távol áll tőlem, de rengeteg sérültünk van. Gera Zoltán játéka kérdéses, és akkor ott van még Böde Dániel, Botka Endre és Dibusz Dénes kiesése is. Nem könnyíti meg a helyzetemet a sok hiányzó. No de itt a lehetőség: aki bekerül a csapatba, bizonyítson!

SZIGORÚ ELLENŐRZÉS

Útlezárásokra kell számítani szombaton a Groupama Aréna környékén. Az Újpest elleni derbit megelőzően rendőrök állják el az utakat a stadion környékén, és a korábbi évek rossz tapasztalata miatt megerősített biztonsági intézkedésekre lehet számítani. A stadionban csak szigorú ellenőrzést követően lehet belépni.


– A mérkőzés közben figyelemmel követi a Vasas-meccs eredményének alakulását? A bronzérem múlhat rajta…
– Nem figyelem. Felesleges. Magunkra kell összpontosítanunk. A lényeg, hogy a lehető legjobban oldjuk meg a házi feladatunkat. Sajnos a sorsunk nem a mi kezünkben van. A Vasas botlására is szükség van ahhoz, hogy odaérjünk a harmadik helyre. Mindenesetre jó lenne önbizalmat szerezni a szerdai Magyar Kupa-döntőre, és jó játékkal legyőzni az újpestieket.


– A lilák sem lehetnek túlságosan büszkék az idényükre, a szereplésük talán még hullámzóbb volt, mint a Ferencvárosé. Mit vár tőlük?
– Lehet, hogy az idény közben hullámzó volt a játékuk, ám ez a derbin mit sem számít. Ez az a mérkőzés, amelyen nincs jelentősége annak, hogy ki milyen előjellel várja a találkozót. A Ferencváros–Újpest összecsapáson kizárólag a napi forma, a harcosság dönt. El kell ismerni, az elmúlt hónapokban mi is kétarcúak voltunk, egyszer nagyszerűen futballoztunk, és már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzését, másszor pocsék teljesítményt nyújtottunk. Ennek talán az az oka, hogy néhány futballistám nem azt nyújtotta, amit elvárok tőle. Hátravan még két mérkőzés az idényből, kutya kötelességünk mindent kiadni magunkból.


– Jól ismeri Nebojsa Vignjevicset: mit gondol, kirukkol valami váratlannal?

– A bajnokság utolsó fordulójában már nincsenek meglepetések, egyik edző sem tud újat mutatni a másiknak. Nagyon nehéz azzal bárkit is meglepni, hogy egy vagy két csatárral játszik-e a csapat, esetleg négy vagy öt hátvéddel védekezik.


– Akkor mégis mi dönthet szombaton?
– Az nyeri meg a derbit, aki kevesebbet hibázik, aki jobban összpontosít, aki jobban akarja a sikert. A héten mindenesetre a megszokottnál is több energiát fektettünk a felkészülésbe, órákon át mutattunk különböző videoelemzéseket a játékosoknak, az edzéseken unalomig gyakoroltuk a mozgásokat. Álmunkból felkeltve is tudniuk kell a feladatukat az újpestiek ellen.


– Van megérzése az idény utolsó két mérkőzésével kapcsolatban?

– Igen. Jó érzéseim vannak. Hiszek benne, hogy a derbin és a kupadöntőn is jó teljesítményt nyújtunk. Tudjuk, mit kell tennünk, hogy legyőzzük az Újpestet és a Vasast. Izgalmas, érzelemdús mérkőzések előtt állunk.

NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
19.00: Vasas–Mezőkövesd (stream: m4sport.hu)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.00: Ferencváros–Újpest (stream: m4sport.hu)Budapest, Groupama Aréna
19.00: Budapest Honvéd–Videoton (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
19.00: DVTK–DVSC (stream: m4sport.hu)Mezőkövesd, Városi Stadion
19.00: Paks–MTK Budapest (stream: m4sport.hu)Paks, Városi Stadion
19.00: Haladás–Gyirmót (stream: m4sport.hu)Sopron, Városi Stadion
Az NSO a forduló összes mérkőzéséről élő, szöveges tudósítással jelentkezik. Az m4sport.hu-n streamen követhetik nyomon a találkozókat. A Honvéd–Videoton meccs a tévében is élőben lesz látható, az M4 Sporton, míg az FTC–Újpest derbi azt követően, felvételről.
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
2 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
4 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
4 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
13 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
21 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07
Ezek is érdekelhetik