Haladás: Mészöly jól ismeri Kleinheislert és Botkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.10. 18:45
A Haladás a Ferencváros vendégeként lép pályára a labdarúgó NB I 23. fordulójában. A szombathelyiek vezetőedzője, Mészöly Géza a haladas.hu-nak elárulta: kikre kell figyelniük a mérkőzésen.

„Nem véletlen, hogy tavasszal kevés gólt kapott a Ferencváros, hiszen már ősszel is a korábbinál nagyobb gondot fordította védekezésre, és nagyon jól megszervezte hátsó alakzatát – kezdte a szakember. - Eddig is nehéz volt gólt rúgni a Fradinak, a Groupama Arénában pedig különösen. Télen kicserélődött a fővárosiak kerete, úgy érzem sokkal egységesebbek lettek, mennek, hajtanak egymásért. Hogy kikre kell figyelnünk? Gyakorlatilag az egész csapatot felsorolhatnám, de külön kiemelném Gerát, Bödét, Moutarit, Lovrencsicset, Radót, Dilavert, Leandrót, valamint Kleinheislert és Botkát – utóbbi két fiú játékosom volt az utánpótlás-válogatottban. Szóval nehéz dolgunk lesz, de nekünk is van miből táplálkoznunk. Építhetünk az őszi, soproni bajnokira, ahol 2–0-ra győztünk vagy a legutóbbi, Gyirmót elleni győzelmünkre."Gerát, Bödét, Moutarit, Lovrencsicset, Radót, Dilavert, Leandrót, valamint Kleinheislert és Botkát – utóbbi két fiú játékosom volt az utánpótlás-válogatottban. Szóval nehéz dolgunk lesz, de nekünk is van miből táplálkoznunk. Építhetünk az őszi, soproni bajnokira, ahol 2–0-ra győztünk vagy a legutóbbi, Gyirmót elleni győzelmünkre."

A tréner a sérültek állapotára is kitért.

„Tóth Máté vádlisérülést szenvedett Gyirmóton, Ezequiel Calvente pedig az Újpest ellen részleges külső-bokaszalag szakadást. Spanyol támadónkra többhetes pihenő vár.Gajdos Zsolt pedig combsérülése után még nem bevethető. A Rózsa Dániel, Jánvári Gábor, Németh Márió trió műtétje utáni rehabilitációját tölti."

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
18 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53