Újpest–FTC: lemaradhat a derbiről a lila-fehérek házi gólkirályjelöltje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.28. 11:43
Kérdéses Enisz Bardi, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC macedón válogatott középpályásának játéka a szombati, Ferencváros elleni rangadón.

„Két injekciót kaptam a hátamba, hogy felgyorsítsuk a felépülésemet, így a következő három-négy napban nem edzhetek, legfeljebb sétálhatok vagy hasonló könnyedebb mozgást végezhetek. Úgy gondolom, ha nem készülök a derbire, akkor kérdéses lesz a játékom, de majd szombaton meglátjuk, hogy csatasorba tudok-e állni” – idézi az Újpest hivatalos honlapja a 21 éves játékost, aki Belgiumban kapott speciális kezelést.

Bardi ebben a szezonban 19 NB I-es mérkőzésen nyolc gólt szerzett és öt gólpasszt adott, ezzel ő a lila-fehérek legeredményesebb játékosa a bajnokságban. A ZTE elleni Magyar Kupa-találkozón gólt ollózott, és megsérült, a Videoton elleni bajnokin szűk 70 percet játszott, a Haladás ellen pedig nem volt keretben sérülése miatt.

Bardi ebben a szezonban 19 NB I-es mérkőzésen nyolc gólt szerzett és öt gólpasszt adott, ezzel ő a lila-fehérek legeredményesebb játékosa a bajnokságban. A ZTE elleni Magyar Kupa-találkozón gólt ollózott, és megsérült, a Videoton elleni bajnokin szűk 70 percet játszott, a Haladás ellen pedig nem volt keretben sérülése miatt.

A hatodik helyen álló Újpest szombaton 18 órától látja vendégül az ősi rivális, a tabellán negyedik Ferencvárost a Szusza Ferenc Stadionban.

 

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
1 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
18 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik