NB I: gyirmótit figyel a német edző – irány a főváros?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.14. 08:32
Miközben a Gyirmót vezetőedzője, Urbányi István megerősítette a Nemzeti Sport Online értesülését, mely szerint hamarosan szerződést köthetnek Czvitkovics Péterrel, egy távozója is lehet a labdarúgó NB I sereghajtójának.

A Nemzeti Sport információi szerint a Vasas vezérkara már hónapok óta figyeli Madarász Márk játékát. A 21 esztendős gyors, technikás támadó középpályás a Gyirmót labdarúgója, már fiatalon bemutatkozott az akkor még NB II-es csapatban. Az őszi idényben 17 találkozón lépett pályára az élvonalban a sárga-kékeknél (hol kezdőként, hol csereként), egyetlen gólját a Debrecen ellen szerezte.

A két klub már felvette egymással a kapcsolatot Madarász Márk esetleges átigazolásáról (vagy kölcsönbe vételéről?), ám az utolsó szót Michael Oenning vezetőedző mondja ki a Vasasnál.

A szombati Vasas–Haladás bajnokin egyébként a jelek szerint csupán két játékosára nem számíthat a német vezetőedző. A hetek óta a térdét fájlaló és mint kiderült, lúdtalp miatt szenvedő Vida Mátéra, valamint az ugyancsak térdpanaszok miatt kezelt Jevhen Pavlovra.

Az influenzával bajlódó és a Dorog elleni szombati Magyar Kupa-meccset kihagyó Remili Mohamed, Korcsmár Zsolt és Szivacski Donát azonban minden bizonnyal a német szakember rendelkezésére állhat.

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN

15.30: Videoton FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Felcsút, Pancho Aréna

15.30: Gyirmót FC Győr–Paksi FC

Győr, Alcufer Stadion

15.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK

Mezőkövesd, Városi Stadion
15.30: MTK Budapest–Bp. Honvéd

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

15.30: Vasas FC–Szombathelyi Haladás
Budapest, Szusza Ferenc Stadion*

18.00: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Debrecen, Nagyerdei Stadion
A Szusza Ferenc Stadionnak a meccsrendezéshez még meg kell felelnie a héten esedékes biztonságtechnikai ellenőrzésen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Gaál Bálint (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Farkas Máté (klub nélküli, próbajáték), Kemenes Szabolcs (Paks), Madarász Márk (Gyirmót)
Távozók:
Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, felbontották a szerződését, érdeklődnek iránta: Gyirmót)
Kölcsönbe távozók: Osváth Attila (DVSC), Preklet Csaba (Ceglédi VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00