Videoton: 5.5 év után Ciprusra távozhat a légiós – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.31. 07:36
null
Filipe Oliveira szerződése a nyáron lejárt volna, ősszel öt bajnokin játszott (Fotó: NS-archív)
Ciprusi sajtóhírek szerint az Anorthosziszban folytatja pályafutását a Videoton 32 éves portugál labdarúgója, Filipe Oliveira.

 

A középpályás a 2011–2012-es szezont kölcsönben töltötte a Videotonnál, majd 2012 nyarán igazolt át végleg a fehérváriakhoz, szerződése az idén nyáron lejárt volna. Korábban már jeleztük, hogy fél éven belül szinte biztosan távozik, miután a hosszabbításról nem tárgyaltak vele. A légiós harmadik és negyedik fehérvári idényében stabil kezdőjátékos volt, de tavaly ősszel már csak öt bajnokin kapott lehetőséget.

Filipe Oliveira esetében már korábban is élt a ciprusi vonal: 2015 májusában arról számolhattunk be, hogy az Apollon Limassol kiszemeltje volt.

Az Anorthoszisz igen aktív a téli átigazolási piacon, hiszen szintén sajtóhírek szerint szerződteti André Alvest is, a Videoton volt brazil centerét. Alves 2012 januárjában hagyta el a fehérváriakat az Omonia Nicosia kedvéért. A 33 éves játékos később más kluboknál is játszott (Dubai CSC, Panetolikosz), legutóbb az AEK Larnacában szerepelt.

A 30 éves Nikola Mitrovics szerződtetését pedig már be is jelentette az Anorthoszisz. A szerb légiós három idényen át játszott az NB I-ben, 2010–2011-ben az Újpest, 2011–2013 között a Videoton játékosa volt.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Ilja Vukotics (montenegrói, OFK Grablj – Montenegró, próbajáték)
Távozók: Feczesin Róbert (Csonnam Dragons – Dél-Korea)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Filipe Oliveira (portugál, Anorthoszisz – Ciprus), Pölöskei Zsolt, Simon Ádám

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07