Videoton: a drukkerek szerint ez a 75 éves klub álomcsapata

2016.12.19. 20:01
null
Nikolics Nemanja a szurkolók vállán a 2015-ös székesfehérvári bajnoki ünnepléskor (Fotó: NS-archív)
Nikolics Nemanja (897) és Juhász Roland (783) kapta a legtöbb voksot a Videoton hivatalos honlapján zajló szavazás során, amelynek célja az volt, hogy összeállítsák az alapítása 75. évfordulóját ünneplő labdarúgóklub álomcsapatát. A választást a jelen és a közelmúlt meghatározó játékosai uralták, de az 1985-ben UEFA-kupa-döntőt játszó Vidiből is bekerültek hárman a legjobb tizenegybe (Csongrádi Ferenc, Disztl Péter és Disztl László).

 

A vidi.hu összegzése szerint a nyerő formáció a 4–4–2 (715 szavazat), a legjobb vezetőedző Paulo Sousa (506) – Joan Carrillóra, Csertői Aurélra, Kovács Ferencre és Mezey Györgyre lehetett még szavazni –, míg az álomcsapat így fest:

Disztl Péter (673) – Disztl László (553), Marco Caneira (459), Juhász Roland (783), Stopira (627) – Filipe Oliveira (594), Csongrádi Ferenc (582), Dvéri Zsolt (574), Sándor György (373) – Nikolics Nemanja (897), André Alves (569).

Az álomcsapat keretébe bekerült még Juan Calatayud (427), Paulo Vinícius (413), Szolnoki Roland (348), Kovács István (356), Karsai László (336), Szabó József (497) és Májer Lajos (457).

A játékban kapust, védőket, középpályásokat és támadókat választhattak a szurkolók, tehát nem konkrét posztokra szavazhatták be a játékosokat. 1273-an szavaztak.

Bár a nyereményjáték véget ért, az érdeklődők játékon kívül még összeállíthatják saját álomcsapatukat a klub honlapján.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
15 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik