DVTK: ha megfelelő ajánlat jön, mehet a válogatott kulcsember

2016.12.16. 13:31
null
Elek Ákos nagy valószínűség szerint tavasszal is a DVTK-ban futballozik (Fotó: Földi D. Attila)
A DVTK labdarúgócsapatának vezetősége megfelelő ajánlat érkezése esetén hajlandó elengedni 42-szeres magyar válogatott védekező középpályását, Elek Ákost.

 

„Biztos lesz játékosmozgás a keretünkben, de nagy jövés-menésre nem lehet számítani– mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a Nemzeti Sportnak. –Egyeztettünk Horváth Ferenccel. A vezetőedzővel megbeszéltük, kik mehetnek, kik érkezhetnek, neveket egyelőre nem mondanék. Az biztos, hogy mindegyik csapatrészre ráfér az erősítés.”

Főként akkor, ha Elek Ákos távozik – a 42-szeres válogatott, 28 esztendős védekező középpályásnak már a nyáron is akadt lehetősége, hogy légiósnak álljon, mégis Diósgyőrben maradt. Néhány napja a szlovák élvonalbeli Slovan Bratislava érdeklődéséről lehetett hallani.

„A Diósgyőrt egyelőre egyetlen klub sem kereste Elek Ákos szerződtetésével kapcsolatban– folytatta a vezető. –Nem titok, Ákos szeretne külföldre szerződni, és tett már annyit a DVTK-ért, hogy ne gördítsünk akadályt a távozása elé. Persze kérdés, hogy érkezik-e olyan ajánlat, amely mindkét félnek megfelel.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38