Bp. Honvéd: hamarosan visszatérhet a két alapember

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.05. 19:42
A közelmúltban váratlanul kieső két kispesti játékos, Botka Endre és Eppel Márton a bajnoki folytatásban már ott lehet a Bp. Honvédban. Legalábbis a klub honlapján bizakodóan nyilatkoztak erről az érintettek.

„Nem tagadom, megijedtem, mert ilyet soha nem éltem át. Napokig tompa voltam, pihennem kellett, de most már rendben vagyok – mondta a honvedfc.hu-nak a Videoton elleni bajnoki 35. percében szédüléses rosszullét miatt lecserélt Botka, aki így nem vehetett részt a válogatott vb-selejtező előtti összetartásán sem. A kórházba szállított védő alapos kivizsgáláson esett át, majd pár napos pihenőt követően újra edzésre jelentkezett. A védő abban is bízik, hogy harmadszor nem kell lemondania a válogatott meghívót, mert a mostani már a második hasonló eset volt.

„Túl vagyok a nehezén – nyilatkozta Eppel, akinek a manduláját műtötték meg. – A műtét után nagyon rossz volt, de most már jól érzem magam. Az evéssel, ivással, beszéddel nincs gondom. Remélem, a hétfői vizsgálat is rendben talál mindent. Hiányoznak az edzések, az öltözői hangulat. Alig várom, hogy újra pályára léphessek."

A kispestiek házi gólkirálya abban az esetben jelentkezhet edzésre a jövő héten, ha a hétfői vizsgálatot követően erre orvosi engedélyt kap.

Az NB I-es tabellán 11 fordulót követően 17 ponttal az ötödik helyen álló Bp. Honvéd a 12. fordulóban, október 15-én az Újpestet fogadja.honvedfc.hu-nak a Videoton elleni bajnoki 35. percében szédüléses rosszullét miatt lecserélt Botka, aki így nem vehetett részt a válogatott vb-selejtező előtti összetartásán sem. A kórházba szállított védő alapos kivizsgáláson esett át, majd pár napos pihenőt követően újra edzésre jelentkezett. A védő abban is bízik, hogy harmadszor nem kell lemondania a válogatott meghívót, mert a mostani már a második hasonló eset volt.

„Túl vagyok a nehezén – nyilatkozta Eppel, akinek a manduláját műtötték meg. – A műtét után nagyon rossz volt, de most már jól érzem magam. Az evéssel, ivással, beszéddel nincs gondom. Remélem, a hétfői vizsgálat is rendben talál mindent. Hiányoznak az edzések, az öltözői hangulat. Alig várom, hogy újra pályára léphessek."

A kispestiek házi gólkirálya abban az esetben jelentkezhet edzésre a jövő héten, ha a hétfői vizsgálatot követően erre orvosi engedélyt kap.

Az NB I-es tabellán 11 fordulót követően 17 ponttal az ötödik helyen álló Bp. Honvéd a 12. fordulóban, október 15-én az Újpestet fogadja.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16–7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8

 

Legfrissebb hírek

Hiába Eppel gólja, a Csíkszereda továbbra is nyeretlen – videó

Minden más foci
2026.09.11. 22:34

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.02. 19:20

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 15:25

Eppel Márton két gólja ellenére a Csíkszereda kikapott odahaza a CFR-től

Légiósok
2026.08.29. 17:46

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
2026.08.16. 09:46

Változás a ferencvárosi El-keretben: védő helyett csatár került be

Európa-liga
2026.08.05. 10:47

Botka Endre: Azt hittem, vége a ferencvárosi időszakomnak

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 15:05