NB I: Jelenleg nehéz időszakon megyünk keresztül – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.10. 23:05
Az MTK Torghelle Sándor utolsó pillanatokban szerzett góljával 2–1-re legyőzte a Ferencváros a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

„Nagyon örülünk a három pontnak. Az első félidőben nagyon fegyelmezetten és taktikusan játszottunk, a Ferencvárosnak alig akadt lehetősége, ez azért elég ritka. A második játékrészben eredménykényszerben voltak, jobbnál jobb játékosokat cseréltek be. Ekkor nem tudtunk úgy kihozni a labdát, mint az első félidőben, várható volt, hogy a Fradi kiegyenlít. A végén ugyan jött a szerencsefaktor, de azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. A többi eredmény tudatában mi is eredménykényszerben voltunk, remélem, ez a három pont kihúzza a csapatot abból a nyári Európa-liga-mérkőzések utáni helyzetből, és lassan rendben leszünk” – mondta Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője az M4 Sportnak.Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Fölöttébb bután viselkedünk, amikor gólokat kapunk. A meccs vége előtt az ellenfeleink rendre kiharcolnak olyan szabadrúgásokat, amelyek teljesen feleslegesek, nem viselkedünk okosan, van olyan játékosom, aki még nincs teljesen formában. Roppant hektikus mérkőzés volt, a fiúk ennek ellenére mindent beleadtak, csak az volt a baj, hogy mindent erőből próbáltunk megoldani, nem voltak kidolgozott akcióink. Ezen a téren kell rendet rakni. Mindig támadunk, de nem viselkedünk elég okosan akkor, amikor gólt kapunk, jelenleg nehéz időszakon megyünk keresztül” – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros trénere.

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
1 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
6 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
7 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
13 órája

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
22 órája

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
22 órája

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
23 órája

„Most mondjam azt, hogy minden jó, ha a vége jó?” – Szélesi Zoltán az újpesti fordítás után

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:28