MTK: a Chelsea tesztelte, most a kék-fehéreké lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.30. 00:41
null
Domonyai László és Danijel Petkovics kézfogása (Fotó: cdm.me)
Danijel Petkovics személyében montenegrói válogatott kapust igazolt az MTK labdarúgócsapata.

A cdm.me beszámolója szerint Danijel Petkovics hároméves szerződést kötött az MTK-val. A 23 éves kapus a montenegrói élvonalban szereplő Lovcsenből érkezett a kék-fehérekhez, de két éve még a Chelsea-nél szerepelt próbajátékon.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam ezt a szerződést. Tudom, hogy mit várnak tőlem, és azt is, hogy az MTK nagy csapatnak számít Magyarországon” – idézi a montenegrói portál a 194 centis Petkovicsot, aki köszönetet mondott a Lovcsen szurkolóinak, a montenegrói válogatottat irányító Ljubisa Tumbakovicsnak és Dejan Szavicsevicsnek, a Montenegrói Labdarúgó-szövetség elnökének is.

A kapus menedzsere is elégedetten nyilatkozott: „Danijel lehetőséget kapott arra, hogy egy erős csapatnál legyen első számú kapus. Az MTK patinás klub, most épült új stadionja, jó lehetőség ez Danijelnek a fejlődésre. Nagyon bízom benne, és remélem, hogy ugyanolyan jól véd majd, mint a legutóbbi négy évben” – mondta Dejan Pekovics.

Petkovics eddig egyszer szerepelt a montenegrói válogatottban.

Az MTK-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy minden szükséges papírt még nem írtak alá, a papírmunka folyamatban van, a klub ezért nem számolt még be a játékos érkezéséről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Borbély Bálint (Békéscsaba), Drazsen Okuka (DVTK), Danijel Petkovics (montenegrói, Lovcsen – Montenegró), Szabó Bence (Szigetszentmiklós), Varga Szabolcs (SC Heerenveen – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Korozmán Kevin (Soroksár), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Forgács Péter, Hinora Kristóf, Lustyik Levente, Takács Ronald
Kiszemeltek:

Távozók: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Cseke Benjámin (Újpest, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd), Horváth Péter (Soproni VSE), Nagy Tibor (Újpest, kölcsön után végleg), Marek Strestík (Mezőkövesd), Szalai András (Paks)
Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (Cegléd), Deutsch Bence (ZTE), Fadgyas Tamás (ZTE), Hujber Tamás (Kaposvár), Pintér András (Kaposvár), Talabér Attila (Kisvárda), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok), Tóth Ferenc (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
3 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
3 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
4 órája

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
5 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
7 órája

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
7 órája