DVTK: Bognár inkább a csapattársait látná a címlapon

2016.07.27. 10:08
A labdarúgó NB I 2016–2017-es szezonját két győzelemmel kezdő Diósgyőr bombaformában futballozó játékosa, Bognár István a dvtk.eu-nak adott interjút a várakozásokat felülmúló szezonkezdetet illetően.

 

A DVTK remekül kezdte a szezont, előbb a Videotont győzte le idegenben, majd hazai pályán az Újpestet is felülmúlta. A két sikerből három góllal vette ki a részét Bognár István, aki reméli, hogy az asszisztok mellett a továbbiakban is gólerős marad.

„Sok gólpasszt adtam minden évben, ugyanakkor egy támadópozícióban játszó játékosnak – bármilyen sok gólpassz mellett – legalább öt-hat gólt illik szereznie egy idényben – kezdte a jövőbe tekintést a 25 éves Bognár. – A gólpasszokat tervezem, de ha a társak így szolgálnak ki, akkor remélem, hogy a gólokkal sem maradok adós.”

„Magamnak egy olyan évet szeretnék, ami most már tényleg az eddigi legjobb. Szeretném utólag ezt mondani rá. Ne legyen az, hogy szerzek három gólt, és kiosztok hét-nyolc gólpasszt, hanem lépjek előrébb. Mondjuk, hét-nyolc gól mellett adjak tíz gólpasszt, az már annak számítana.”

Bognár azonban a remek teljesítménye ellenére továbbra is két lábbal a földön jár.

„Azt szeretném, ha minden héten a csapat vagy valamelyik csapattársam lenne a címlapon, mert ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk.”

Az évadot új vezetőedzővel, Horváth Ferenccel kezdte meg a Diósgyőr, és úgy néz ki, hogy a szakember gyorsan megtalálta a csapatához legjobban illő játékstílust.

„Nincs olyan, hogy azt csinál valaki, amit akar, a védekezésben szabályok vannak – boncolgatta együttese játékát a támadó középpályás. – Részegységenként kell nézni a csapatot, és nem fordulhat elő olyan, hogy valaki egyénieskedik, ezzel én is maximálisan egyetértek. A mostani csapatnak az lehet az egyik ereje, hogy csapatként működünk, nem lóg ki senki sem védekezésben vagy támadásban.”

„Ami talán újdonság, hogy mi, akik elöl játszunk, nagyon sokszor előrefelé védekezünk, nem a labda vonala mögött. Ez sokkal dinamikusabb védekezést tesz lehetővé, sok előnnyel járhat, mert jobb területeken szerezhetünk labdát. Szerintem ez fekszik nekünk, mindenképpen pozitívum. Csapatként nem helyezésben gondolkodunk, a terv az, hogy megyünk előre, igyekszünk átvenni Horváth Ferenc filozófiáját.”

A DVTK szombaton a forduló rangadóját játssza, a szintén hibátlan Ferencvároshoz látogat.

JÚLIUS 30., SZOMBAT
LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

20.30: Ferencváros–DVTK (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09