DVSC: „A vége felé már kellemetlen volt a kapcsolat a szurkolókkal”

2016.07.28. 09:52
Kulcsár Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC játékosa elárulta, a csapat nehezen viselte Kondás Elemér vezetőedző távozását.

Kondás Elemér hétfőn nyújtotta be lemondását a DVSC vezetőségének. A trénernek egyelőre nincs meg a végleges utódja, ám az biztos, hogy a hétvégi, Gyirmót elleni összecsapáson Herczeg András irányítja az együttest. hétfőn nyújtotta be lemondását a DVSC vezetőségének. A trénernek egyelőre nincs meg a végleges utódja, ám az biztos, hogy a hétvégi, Gyirmót elleni összecsapáson Herczeg András irányítja az együttest.

Kulcsár Tamás, a Debrecen 33 esztendős támadója a haon.hu-nak elmondta, a csapat játékosai hogy élték meg Kondás távozását.

„Megmondom őszintén, rosszul éltük meg. A futball, bár a szurkolókról szól, de van egy emberi oldala is. Elég régóta vagyunk együtt, a DVSC egy nagy család, így nehezen viseljük a változást. Most egy új időszámítás kezdődik, egy hétre Herczeg András átvette az irányítást, próbál minket kiszakítani abból a helyzetből, hangulatból, amiben vagyunk. Úgy érzem, ez sikerült is neki” – fogalmazott a piros-fehérek játékosa.

„Többször beszélgettünk arról a többiekkel, hogy a vége felé már kellemetlen volt a kapcsolat a szurkolókkal, amely hosszú távon nem vezethet jóra, mert ahogy mondtam, az lenne a lényeg, hogy minél többen kilátogassanak a meccsekre, és élvezzék azt. Nem nevezném bizonytalannak a szituációt, amelyben vagyunk, hiszen régóta ismerjük Herczeg Andrást. Mi is várjuk a fejleményeket, bennünket is foglalkoztat, ki veszi át a csapatot. Azt szokták mondani, a változás mindig hoz valami jót, reméljük, most is így lesz.”

A Nemzeti Sport Online korábban úgy értesült, hogy a Balmazújvárosnál remek munkát végző, a csapatot az NB II legutóbbi idényében az ötödik helyre vezető Feczkó Tamás is a klub kiszemeltjei között van, ami Kondás Elemér utódját illeti, a szakember azonban a Haonnak elmondta, egyelőre senki sem kereste őt a DVSC-től.

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
4 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
5 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
7 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53