Újpest: aláírta két évre szóló szerződését a kölcsönjátékos

2016.06.17. 13:57
Helytállónak bizonyult a Nemzeti Sport Online korábbi értesülése: a legutóbbi szezonban az Újpestet az MTK kölcsönjátékosaként erősítő Nagy Tibor pénteken két évre szóló szerződést között a lila-fehér labdarúgóklubbal.

„Nagyon örülök, hogy a kölcsönszerződésem lejártát követően a klub vezetői úgy döntöttek, leigazolnak – idézi a lilák hivatalos honlapja Nagy Tibort. – Nagyon jól érzem magam Újpesten, és nagyon jó az öltözői társaság is. A mögöttünk hagyott idény nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, de a következő szezonban minden erőmmel azon leszek, hogy a pályán segítsem előrébb a csapatot. A sérülésem már a múlté.” Nagy Tibort. – Nagyon jól érzem magam Újpesten, és nagyon jó az öltözői társaság is. A mögöttünk hagyott idény nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, de a következő szezonban minden erőmmel azon leszek, hogy a pályán segítsem előrébb a csapatot. A sérülésem már a múlté.”

Az újpestiek pénteken elindultak Ausztriába, a Greinben zajló edzőtáborozásra. Az utazó keret:

Balajcza Szabolcs, Banai Dávid, Kovács Zoltán, Nagy Tibor, Kálnoki Kis Dávid, Mohl Dávid, Kecskés Ákos, Balázs Benjámin, Souleymane Diarra, Windecker József, Filkor Attila, Pávkovics Bence, Bojan Szankovics, Enisz Bardhi, Nagy I Gábor, Nemanja Andrics, Tóth Patrik, Lázok János, Viktor Angelov, Gere Zoltán, Virág Szilárd, Szűcs Kristóf, Fék Zsolt, Knap Tamás.

Balogh Balázs a jövő héten Újvidéken kezelteti fájó combját, így nem tudott a csapattal tartani – teszi hozzá az ujpestfc.hu.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34