PAFC: Tischler jövője kérdéses, a Vidiben folytatná

SCHLEINIG ÁDÁMSCHLEINIG ÁDÁM
2016.05.12. 08:56
null
Tischler Patrik (középen) a Videotonban képzeli el a jövőjét (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ből kieső Puskás Akadémia játékosa, Tischler Patrik az ezüstérmet szerző Videotonban folytatná pályafutását. A korábban az MTK-ban futballozó csatár a tavaszt a székesfehérváriaknál töltötte kölcsönben, a felcsútiakkal még két évig élő szerződése van.

 

Tischler Patrik az NB I egyik legjobb centereként igazolt 2013 nyarán az MTK-ból a története első élvonalbeli szereplésére készülő Puskás Akadémiához. Az akkor 22 éves csatár nem is okozott csalódást, előbb kilenc, majd tizenöt góllal vette ki részét a felcsútiak bentmaradásából, 2015-ben azonban érkezett Robert Jarni, a Puskás mélyrepülése és Tischler szenvedése. A hírek szerint a támadó nem jött ki a horvát trénerrel, és noha egy kivételével az összes meccsen pályára lépett, kilencszer csak csereként számított rá edzője a gyengélkedő csapatban – mindezek tükrében senkit sem érhetett váratlanul, hogy a télen kölcsönbe a Videotonhoz került.

„Nem erőnlétileg, hanem mentálisan fáradtam el a szezon végére, mert az első félév eléggé megterhelő volt, akadtak ügyek, gondok, amelyeken túl kellett lépnem – mondta Tischler a Nemzeti Sportnak. – Rossz mentális állapotban kerültem a Videotonhoz, amelyben megpróbáltam visszatalálni régi önmagamhoz. Örülök, hogy a végén sikerült két gólt szereznem, sajnáltam is, hogy nincs még hátra öt-hat meccs, mert éppen belelendültem.”

A játékosnak június 30-án lejár a kölcsönszerződése, ezért kérdéses a jövő.

„Hivatalosan még két év hátravan a Puskással kötött megállapodásomból, de mint minden játékos, én is szeretném az élvonalban folytatni, és ha rajtam múlna, a Videotonnál maradnék. Szívesen bizonyítanám a stábnak és a szurkolóknak, hogy képes vagyok újra a régi önmagamat adni. Henning Berggel egyébként még nem találkoztunk, csak annyit tudunk, hogy ő irányítja a Vidit, de nyilván neki is lesz beleszólása a keret kialakításába, vagyis az én sorsomba is.”

Tischler a szezon zárultával jobb híján a pihenőjét tölti, hosszabb külföldi nyaralásra már csak azért sem vállalkozik, mert szerződése aláírásáig résen kell lennie.

„A múlt héten hagytuk abba az edzéseket, és bár a felkészülés rajtja még odébb van, általában egy-másfél hét teljes pihenő után egyéni gyakorlatokat és konditermi tréningeket végzek. A szünetben sem utazunk külföldre, egyrészt mert lakásvásárlás után vagyok és még sokat kell rendezgetni az új otthont, másrészt pedig amíg nem dőlt el a jövőm, bármikor hívhatnak tárgyalni.”

A 24 esztendős támadó az NB I mostani kiírásában 29 bajnokin ötször talált be – ebből 11-szer a Videoton színeiben lépett pályára, és két gólt szerzett a fehérváriak mezében.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24