DVSC: a kiállított Bódinak csak egy mérkőzést kell kihagynia

Vágólapra másolva!
2016.03.01. 16:37
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága csupán egy mérkőzésre tiltotta el Bódi Ádámot, az Újpest ellen kiállított DVSC-labdarúgót.

Bódi Ádám a „játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott”, így a Puskás Akadémia elleni, szombati találkozót ki kell hagynia.

„Amikor a játékvezető befújta ellenünk a tizenegyest, elszabadultak kicsit az indulatok – emlékezett vissza Bódi Ádám a dvsc.hu kérésére. – Azóta visszanéztem többször is az esetet, bebizonyosodott, amit ott is érzékeltünk, hogy Szakály Péter a labdát rúgta el, tehát szabályos szerelés volt, ezért lett mindenki dühös az ítéletre. Ilyenkor előfordul, hogy a játékosok odaszólnak a bírónak, én is ezt tettem, és kiállítás lett belőle.”

„Sajnálom az egészet, főleg a pontvesztést, mert az első félidőben mi domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, ziccereink is voltak. Büntetőből megszereztünk a vezetést, de ha pontosabban futballozunk, nagyobb előnnyel mehettünk volna a szünetre. A második félidőben az Újpest támadott, egyenlíteni akart, mi viszont próbáltunk kontrázni. A hajrában jött ez az ominózus jelenet, ezzel tudott egyenlíteni az Újpest, így csak egy ponttal térhettünk haza.”

A DVSC szerdán a Nyíregyháza ellen lép pályára Magyar Kupa-negyeddöntő-visszavágón. Az első találkozón 2–1-es Loki-siker született, Bódi elképzelhetetlennek tartja, hogy ne jutnának tovább.

„Idegenben szereztünk két gólt, most hazai pályán szerepelünk egy ősi rivális ellen. Nem tudom elképzelni, hogy kiesünk. Mindenki maximálisan azon van, hogy megnyerjük a visszavágót is és továbbjussunk. Úgy tudom, a B-közép szép számmal lesz jelen. Jól indult a tavaszi szezon, és abban bízunk, idővel egyre több szurkoló kijön a Nagyerdei Stadionba a mérkőzéseinkre.”

További fegyelmi bizottsági döntések a délután folyamán…

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

18.00: DVSC–Nyíregyháza (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
11 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21

Felcsúti győzelemmel rajtolt a biztosan egy napig élre álló Paks

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 21:41

A Puskás Akadémia korábbi játékosával erősítene a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 14:33

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41
Ezek is érdekelhetik