DVSC: „Bolhából elefánt” – nem üzenni akart a Tankcsapda

2016.02.16. 18:50
Mint beszámoltunk róla, a Tankcsapda döntése értelmében ezentúl nem a „Piros-fehér” című rockos induló vezeti fel a debreceni futballmeccseket a Nagyerdőn. Lukács László, az együttes frontembere elmondta, nem üzenni akartak ezzel a döntésükkel.

A Tankcsapda döntése nagy lavinát indított el, országos szinten sok támadás érte a zenekart, egyes vélemények szerint egy induló egy életen át kell, hogy szóljon az adott klubnak, annak mindenkori játékosainak és szurkolóinak jóban és rosszban egyaránt.

A Debrecen Televízió felkereste a Tankcsapda frontemberét, Lukács Lászlót, aki elmondta, nem üzenni akartak a döntésükkel, az, hogy sokan ezt találgatják, szerinte a bolhából elefánt tipikus esete. A zenekar tagjai egyszerűen úgy érzik, eljárt az idő az indulójuk felett, az a generáció ugyanis, amelyiknek írták, már visszavonult – írja a dvsc.hu.

A Vasas elleni szombati bajnokin már nem is csendült fel az induló, amelyhez a 2005-ös bajnoki cím adta az ihletet; helyette egy régebbi Loki-dal szólt a Nagyerdei Stadion hangszóróiból.

Legfrissebb hírek

Két vereség után döntetlent játszott a Debrecennel a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2 órája

Öt góllal kikapott az Odensétől, nagy bravúr kellene a DVSC-nek a női kézi BL-ben a negyeddöntőhöz

Kézilabda
23 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12
Ezek is érdekelhetik